2018.06.15. A képviselő is csak ember - „A vasmű füstjével együtt szeretem ezt a várost”

 2018.05.04. Élik a mindennapokat, készülnek a holnapokra

 2018.03.22. 3+1 kérdés Antaliné Miss Lillához - A gyerekeink fogják tervezni a robotokat a jövőben

 2018.02.22. Újvárosból indultak 1. - Csoki- és álomgyár egy helyben

 2018.02.09. 3+1 kérdés Farkas Virág Csillához - A Csodaország és az álomvilág határán

 2018.02.01. Ordas István: Kifutó művész, nagy tervekkel - „Az élet igenlése a legfontosabb”

 2018.01.18. 3+1 kérdés Lencsés Tamáshoz, aki buszvezetőként lövi a gólokat

 2018.01.04. A sport az élete - Nagybátyja, Komóczi Gábor meghatározta sorsát

 2017.12.21. Sokoldalú tehetség - Aki visszatért A mi kis városunkba

 2017.12.14. Az egykori sportoló ma tanít és fotókat gyűjt - A 'Viszkis' csapattársa volt annak idején

 2017.12.05. Petrás Gábor ábécéje - Aki Dunaújváros sportjáért és a helyi emberekért tevékenykedik

 2017.10.30. A folyamatos fejlődés művészetének szolgálója - Kontár Csaba Attila

 2017.10.24. Kálnay Adél ábécéje - A költő- és írónő szabad asszociációi

A képviselő is csak ember

„A vasmű füstjével együtt szeretem ezt a várost”

Pintér Tamás, a 2018-as országgyűlési választáson Fejér megye negyedik választókerületében, Dunaújvárosban a szavazatok 43 százalékát szerezte meg, s egyetlen jobbikos képviselőként egyéni mandátummal jutott a Parlamentbe. Selmeczi Tibor humorista után szabadon mutatjuk be Őt (A politikus is csak ember – a szerk.), hiszen a képviselő is csak ember.

Bár lapunk nem politizál, de visszatekintve a választásra, nem mehetünk el mellette egy kisebb értékelés nélkül.

A választás estéjéről kezdeném. Úgy éreztük, hogy az egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Komoly elhatározásunk volt, hogy változtatunk az ország helyzetén, és végre megpróbálunk tenni azért, hogy a magyar emberek itthon maradjanak, másrészt javuljon az emberek helyzete, gondolok itt az oktatásra, az egészségügyre, amely kérdések máig megoldatlanok. Nekem feltett szándékom, hogy Dunaújvárost segítsük, éppen ezért a másik oldalon nagyon örültem, hogy legalább jómagam tudok valamit tenni a szűkebb hazám érdekében. Ugyanis inkább lokálpatriótának mondanám magam, mint országos politikusnak. Számomra mindig is az volt a fő cél, hogy a várost segítsem, illetve az itt élőket.

Mit lehet tenni, hogy jobb legyen a helyzet?

Az elmúlt években sok ígéret hangzott el, sok milliárd forint elköltését, pályázati lehetőségeket dobtak be a köztudatba, de látható volt a választások előtt is, hogy ezek nem teljesülnek, s már látható volt, hogy baráti köröknek szervezik ki a megvalósuló pályázatokat is. Számomra mindig ez volt a radikalizmusom léte, hogy ilyen radikálisan rossz helyzetekre, radikális megoldásokat kell találni, és ehhez egy eszközt, egy lehetőséget kaptam, hogy ezeket kezeljük. Végre van betekintési lehetőségem az iratokba, éppen a Magyar Államkincstár megyei vezetőjétől jövök. Látható, hogy Dunaújváros a közpénzek felhasználása során szabálytalan, illetve problémás eljárásokat folytat le, amelyre több alkalommal is felhívtam a figyelmet, s immár ezekbe bele tudok tekinteni, hatékonyan el tudok járni. Voltak pesszimista felhangok, hogy mi lesz, ha elzárják a pénzcsapokat, mert nem a kormánypártot erősítő képviselő került az országgyűlésbe. Ez nem valósulhat meg, mert ezek a pénzek törvényszerűen ide kell, hogy érkezzenek. Viszont, ha ezek a források beérkeznek, és a korrupciót meg tudjuk állítani, akkor a kiadások több mint felét meg tudjuk fogni, és a dunaújvárosiak érdekében, hasznukra tudjuk fordítani ezeket az összegeket is. Most teljes erővel ennek a problémánk a kezelésén, megoldásán dolgozom. De a költségvetési vitára is komoly javaslatokkal készülök, amelyek szakmai alapúak lesznek és az itt élők érdekeit szolgálják.

Van-e ars poétikája?

Talán egy kis túlzással ezt úgy fogalmaznám meg, hogy Dunaújváros az ország szíve, s ha jól működik, jól dobog, ha egészséges, akkor az ország is megfelelően működik.

Min változtatna Dunaújvárosban?

Úgy lettem helyi politikus is, 2008 körül, hogy úgy éreztem, nem szabad csöndben maradni és a pálya széléről kiabálni, hanem tenni is kell valamit végre. Ekkor történtek a Pomázi Csaba-féle DVCSH és gázmotoros erőművel kapcsolatos visszásságok, illetve a lakosság elégtelen kiszolgálása. Akkor indultam el azon az úton, ami még a mai napig is tart és bár még nem értünk célba, de nem adtuk fel, haladunk előre, ha lassan is. Szeretnénk a korrupciót megszüntetni, és szakmai vezetést biztosítani a városvezetés és a városi cégek élén. Nem csak az arrogáns városvezetést cserélnénk le, hanem a politikailag kiszolgáló háttérintézmények vezetőit is. Gondolok itt mind a DVCSH-ra, mind a DVG Zrt.-re, mind a helyi médiára. Fontos, hogy ezek élén szakemberek álljanak, akik tényleg a város érdekeit szolgálják, s ne politikai pártkatonák. A legfontosabb az, hogy működőképes várost teremtsünk.

Térjünk át a magánélet területére! Van-e hobbija, sportol-e?

Igen, sportolok, szeretem karbantartani magam. Sokáig thai-boxoltam, fiatalon versenyeztem is, de sajnos mostanában ez háttérbe szorult. Ennek ellenére igyekszem egészségesen élni. Azt gondolom, hogy úgy működik jól az elme, a lélek, ha egészséges a test is. Sok támadást kell kivédeni a politikában, ami megköveteli, hogy testben, lélekben topon legyen az ember. Az elmúlt időszakban spirituális dolgok irányába fordultam, lélekfejlesztéssel is elkezdtem foglalkozni, a meditációk útján haladva nem csak önmagamon, hanem más embereknek is tudok segíteni.

Mit iszik, eszik, ha inni, vagy enni kell?

Nagyon sokat kávézom, az étkezés során mindenevő vagyok. A bika az aszcendensem és ez a földi javak halmozásában az ételeken keresztül mutatkozik meg. Hiába figyelek az egészséges életmódra, ez nem zárja ki a csülkös pacaltól kezdve a legextrémebb ételeket sem. Akárhol jártam, igyekeztem a helyi sajátosságokat megkóstolni. Az ételek között nem szokásom válogatni.

Kikkel kapcsolódik ki? Van-e törzshelye?

Van egy nagyon szűk baráti társaságom, akikkel több évtizede szoros barátságban vagyok. Köztük mindenféle beállítottságú, gondolkozású ember van, mégis a legjobb tanácsokkal ők látnak el. Ezek nem politikai, hanem emberi tanácsok általában. Az ő véleményük fontos nekem, s nem csak azért, mert minden esetben támogatták, amit teszek, hanem mert tudják, hogy a szívem a helyén van, a céljaim egyértelműek. Kimondott törzshelyem nincs, itt a városban bármelyik vendéglátóhelyre szívesen beülök.

Milyen zenét hallgat?

Ma már többféle zenét is meghallgatok. A kedvencem azonban inkább a kemény rock és a metál világa. Imádom, hogy ide költözött a Rockmaraton. Nagy élményem volt, hogy a Sepultura Dunaújvárosban járt tavaly, életemben nem gondoltam volna, hogy eljutok egy koncertjükre, pláne azt, hogy ők jönnek el hozzánk. Ez a baráti társaságunk egyik kapcsolódási pontja is. Ami kissé távolabb áll tőlem, az az elektronikus zene. De a környező zenei fesztiválokat azért meglátogatom majd a nyáron.

Mi az, ami lelombozza Önt?

A politikusok szándékos politikai ostobasága és a szándékos zavarkeltés. Sajnos, ezt az országgyűlésben tapasztaltam meg, rögtön az első ciklusom alatt, amikor képviselő lettem. Megdöbbentem az első ilyen felszólalást és reagálást követően. Számomra egyik sem volt elfogadható. Mielőtt politikus lettem, hálózati mérnökként egy középiskolában dolgoztam és tanítottam is, ezért azt gondoltam, hogy az országgyűlés a Nemzet Temploma, ahol rend honol. Nem voltak illúzióim, de azért bíztam benne, hogy normálisan működik a rendszer, és a hangnem emberileg elfogadható. Számomra a kossuthi vita az előre mutató. Azt gondolom, mindenképpen változtatnunk kell a politikai kultúrán. Az így felhalmozott stresszt jómagam sporttal tudom levezetni.

Mi az ellenpélda?

Azoknak a szakembereknek a megnyilvánulásai, akik szeretnének és tesznek is Magyarországért. Szerencsére vannak ilyenek, s ez reménnyel tölt el. Egyébként velük tudok a legjobban együtt dolgozni. A magánéletemben pedig az emberi kapcsolatok a legfontosabbak. Az tölt fel, ha a szeretteimmel, családommal, barátaimmal tudok találkozni, beszélgetni, eszmét cserélni.

Könyvek, filmek. Mik a kedvencek?

Filmet nézni nincs időm, ezért inkább pár sorozatot részesítek előnyben. Ilyen volt például a Kártyavár, ami tetszett. Könyvekben az elmúlt időszakban a spirituális könyveket bújtam, de örök kedvenceim Bán Mórnak a Hunyadi kötetei, s emellett a történelmi könyveket olvasom nagy szeretettel.

Mitől vonzó az Ön számára egy nő, illetve mi taszítja egy nőben?

Nem is a kinézet a fontos, hanem az életszemlélete, az intelligenciája, a kisugárzása. Nagyon fontos, hogy milyen szemlélettel tekint az emberekre, mennyire tud jól kommunikálni, hogyan viselkedik bizonyos helyzetekben. A pozitív kisugárzástól lesz szép egy nő. Visszataszító ennek az ellentéte. Nem szeretem, amikor valaki feltűnően eltér a normáktól, lényeges, hogy egy nőnek legyen belső energiája, legyen tartása.

Végezetül, mi az, amiért Dunaújváros az Ön városa?

Csupán csak egyetlen egy dolgot kiemelni szinte lehetetlen. Ez a város a szívem csücske. Itt nőttem fel, itt élek. Imádok itt lenni, ismerek és szeretek minden utcasarkot, rengeteg embert, akik szembejönnek velem az utcán. Ezért is nagy fájdalmam, hogy sokan elmentek innen, s máshol keresik a boldogulásukat. Szeretnék tenni azért, hogy újra felvirágoztassuk a várost. Szeretem a látványát még a vasmű füstjének is. Minden szállal ide kötődöm.

Szóládi Zoltán

Fotók: Gelencsér Zsolt

Élik a mindennapokat, készülnek a holnapokra

A példátlanul sikeres nevelőmunka ellenére, „a kupagyőzelem óta sem csörögtek a telefonok…”

Jó néhányat aludtunk már a DFVE-Maarsk Graphics női pólócsapatának a LEN Kupában aratott diadalma után, amikor leültünk beszélgetni Mihók Attilával, a csapat vezetőedzőjével. „Mihi”-vel azonban nem csak a kupagyőzelemről beszélgettünk, hanem edzői ars poétikájáról is.

Megvan a LEN Kupa-győzelem, de Te hogyan értékeled ezt a sikert?

Nyílván ez egy nagy álomnak a beteljesülése. Amikor az ember elkezd dolgozni, erről álmodik. Nagyon sokszor közel voltam hozzá, hogy nemzetközi kupát nyerjünk, de egyszer sem sikerült. Az idő múlásával nem is volt már bennem olyan hiányérzet, hogy mindenképpen meg kell szerezni, hiszen nem ez a profilunk. Ahogyan mi dolgozunk, ami a célunk, az a játékosok fejlődési görbéjének, a teljesítményüknek a javulása, és nem a kupák, érmek, címek gyűjtése. Minket nem csak az érmek minősítenek, mert nem ezek elérése a célkitűzés elsősorban, viszont éppen ezért értékes ez a kupagyőzelem, hogy mi nem erre igazolunk, nem pénzt költöttünk, hanem dolgozunk, megdolgoztunk érte.

Most lezárult egy szakasz akár a csapat, akár az edzői pályafutásodban?

Ez egy jól sikerült pillanat, amikor nagyon-nagyon megölelgetjük egymást, megveregetjük egymás vállát, de alapvetően nem változott semmi, másnaptól jövünk dolgozni, minden megy tovább. Készítjük a programokat és igyekszünk továbbra is a feltételeket biztosítani a kicsiknek, és problémamentes körülményeket kialakítani, illetve próbálunk még nagyobb létszámban itt lenni és még jobban dolgozni. Éljük a mindennapokat, készülve a holnapokra.

Mennyiben segíthet ez a kupa az egyesületnek, a csapatnak? Tudtok-e új szponzort bevonni, plusz motiváció lehet-e a gyermekeknek?

Effektíve olyan szponzorunk, aki az eredményességet tűzné ki célul, és áldozna a csapatra, olyan nincs. Természetesen van támogatónk, mert a TAO rendszert élvezzük, és erre épül az egyesület szakembergárdája és az utánpótlás bázisfunkciója. A kupagyőzelem óta sem csörögtek a telefonok, nem jelentkezett senki, hogy sok pénzt szeretne költeni a csapatra. Természetesen ez az eredmény lehetne egy hivatkozási alap, de sajnos a mai gazdasági környezetben nem divat, hogy jelentkeznek a támogatók, és aláírunk egy álomszerződést… Egyszerűen örömöt okoztunk magunknak, a nálunk sportoló gyerekeknek, szülőknek, remélhetően a városnak, és a sportszeretőknek, akik kedvelik a vízilabdát. Külföldről is sok dicséretet, elismerést, gratulációt kaptunk, főként azoktól, akik régóta figyelik a csapat fejlődését. Merthogy amit csinálunk, az ezen a szinten már példátlan. A legjobb 16-ban sem volt olyan csapat, rajtunk kívül, akik a saját utánpótlás játékosaikkal jutottak volna el idáig.

Itt a bajnoki döntő, mennyire elvárás legyőzni az Újpestet?

Semmiképp sem elvárás, inkább egy álom. Ez is olyan történet, amit az előbb említettem. Az UVSE csapatát megnézve pont olyan gárda, akik úgy igazolják a játékosaikat, hogy meghatározzák a teljesítményt. Azt gondolom, hogy olyan teljesítménnyel, amivel az Olympiakoszt legyőztük, sikeresek lehetünk. De ezek a mondatok nem jelentenek semmit sem, egészen addig, míg csak a szavak talaján mozgunk. Majd, ha a medencében sikeresek leszünk, akkor nyernek értelmet.

Elcserélnéd a LEN Kupát a bajnoki trófeára?

Szerencsére senki nem tesz ilyen ajánlatokat. (Nevetünk.) De ezt a kupát semmire sem cserélném el, mert ezért a kupáért rengeteget dolgoztunk, és az elhódítása nagy beteljesülés volt, főleg úgy, hogy az Olympiakosz Pireuszt kellett legyőznünk, de persze, az UVSE legyőzésére is büszkék lehetnénk.

Ez a harmadik sikeres generáció, akik eljutottak a nemzetközi sikerekig. Mi a közös ismérv a csapataidban?

Primász Ágiékkal zsinórban nyertünk 5 bajnoki címet, voltunk ezüstérmesek a BEK-ben, három 3. helyet szereztünk ugyanitt, az akkori KEK-ben is ezüstöt nyertünk. Aztán a Szücs Gabi, Poszkoli Rita fémjelezte csapat 3-szor volt bajnok, LEN Kupa ezüstérmes, (más kérdés, hogy Ági ott is játszott még). Kiválóan emlékszem rá, hogy akkor még oda-visszavágós volt a döntő és Oroszországban, a Kirishi ellen, nem egyenlő feltételek mellett csúsztunk el. Tulajdonképpen, ezzel a mostani csapattal be sem jutottunk a Final Fourba, persze aki látta a meccset Cataniában, tudhatja, hogy azért bejutottunk, csak nem mi mehettünk el oda játszani. Mi egyébként azért indultunk el a sorozatban, hogy ilyen hangulatú, színvonalú mérkőzéseket tudjunk játszani, ilyen téthelyzetben, feszültség alatt, és nem utolsó sorban hasonló sikerek eléréséért. Visszatérve a kérdésedre, a hasonlóság mindhárom csapatban az, hogy mindegyik sikerének a kulcsa a kőkemény, fizikális munkára épült. Soha sem világsztárok játszottak a csapatunkban. Miközben remélhetőleg ebben a csapatban már lesznek olyan játékosok, akiket a világ majd ismerni fog. De nem a labdazsonglőrök, nem a világ legnépszerűbb játékosairól volt egyik korosztály sem híres, hanem arról, hogy olyan masszív teljesítményt tudott nyújtani, amellyel bedarálta ellenfeleit.

Milyen célokat lehet kitűzni, mi a motiváció? Jövőre mit szeretnétek elérni?

Most oda lehet fejlődni, hogy meg lehet nyerni a magyar bajnokságot. Aztán majd jövőre meglátjuk, hogy milyen csapatunk lesz. Tudni kell, hogy ezeket a játékosokat évek óta bombázzák, jobbnál jobb ajánlatokkal, és gyakorlatilag az itteni munkakörülmények és a szívük tartja itt őket, de ez hosszútávon nem fenntartható. Nyílván el fognak menni, akár rivális csapatokba is, mert visszautasíthatatlan ajánlatokat kapnak. Ezért majd akkor tudok a jövő évi célokról beszélni, ha tudom, kikből áll majd a keret, hozzájuk kell majd igazítani az elvárásainkat is. Az már biztos, hogy a Szuperkupában fogunk játszani és jövőre is indulhatunk a nemzetközi porondon, és ha nagy gazdasági katasztrófa nem történik, akkor el is indulunk.

Személy szerint neked, edzőként mi a célod, mi az álmod?

Nem szeretném, hogy ez az egész itt rólam szóljon. Inkább azt szeretném, hogy a mostani megüresedő helyeket is a saját játékosainkból, a saját utánpótlásunkból pótoljuk, mert edzőként ez „a szakmai kihívás”. Az a koncepció, hogy itt nevelődjenek ki a játékosok, és ha elérnek egy bizonyos szintet, elmennek és a távozók helyére újak, fiatalok érkeznek, akik ugyanúgy megkapják a lehetőséget, hogy nagyszerű eredményeket érjenek el.

És ez nem őröl fel lelkileg? Elölről kezdeni mindig mindent…

Nem, ezt az utat én tudatosan választottam. Elmehetnék én is olyan csapatokba edzősködni, ahol veszünk évente hat játékost és azzal játsszunk, de ez nem kihívás, nem ez az edzői feladat, ami engem motivál. Ha megnézem a mostani csapatképet, akkor látok 8-9 olyan fiatalt, aki itt tanult meg úszni és vízilabdázni. Ez a gárda alkalmas a Final Fourra, és meglepetésre. Ha megnézzük az utóbb évek eredményeit, mindig győztünk le 1-2 magasabban kvalifikált csapatot, akit addig még nem. Nem trófeákat akarunk gyűjtögetni, hanem minél több kiváló csapatot legyőzni, minél nagyobb sikerélményeket elérni, amit majd a játékosok beépítenek és remélhetőleg válogatott szinten is hasznosítják majd. Addig kell menni, amíg tudunk.

Ha jól tudom, két lányod van. Szeretnéd-e hogy ők vízilabdázók legyenek?

A nagyobbik nem egy versenyző típus, de a kisebbik már óvodásként játszik. Nagycsoportosként a négy évvel idősebbek között szerepel, s én nem erőltetném a vízilabdát, de úgy néz ki, hogy ebbe belenő, nem lesz beleszólásom.

Ha lenne 3 kívánságod, mi lenne az?

Bármit mondanék, holnap megbánnám! Ezért inkább azt mondom, hogy szeretnénk minél több gyerekkel foglalkozni, és minél nagyobb sikerélményt és boldogságot okozni nekik azzal, hogy együtt lehetnek, és az övék a figyelmünk… Szeretnénk gondoskodni róluk, a képességeiket fejleszteni, és sokat látni őket, amint győzelmeket ünnepelnek, azt, ahogy a levegőbe öklöznek. S, ha ez nem sikerül, akkor ott állni mögöttük és biztosítani őket arról, hogy az út, amelyen járnak, az jó, még akkor is, ha ez nem mindig torkoll kupagyőzelembe.

Szóládi Zoltán

3+1 kérdés Antaliné Miss Lillához

A gyerekeink fogják tervezni, irányítani, vagy kiszolgálni a robotokat a jövőben

Még mai világunkban is néhányan fenntartásokkal viseltetnek a digitális pedagógia iránt, de az visszafordíthatatlanul egyre nagyobb teret hódít. Ez a jövő, mely a mindennapjainkban jelen van. A téma egyik jeles képviselőjével: Antaliné Miss Lillával beszélgettünk a digitális pedagógia, a virtuális valóság és az oktatás kapcsolatáról. Lilláról tudni kell, hogy 2016-ban Emberi Erőforrások Minisztériuma által első alkalommal meghirdetett Digitális Témahéten különdíjban részesült, és elnyerte a Tempus Közalapítvány Digitális Pedagógus-díját, valamint a Microsoft innovatív tanári karának aktív tagja. Két gyermeke van, a 4 éves László és a 7 éves Nóra. Férje: Antali Zoltán szintén informatikai területen dolgozik, informatikus mérnök. Hobbija az alvás lenne, de – mint mondja – erre valahogyan soha nem jut elég ideje. Szeret olvasni, elmerülni a szakirodalomban.

1., Miként alakult a pályád?

- Hetedikes korom óta tanár szerettem volna lenni, de mert a szüleim azt szerették volna, hogy előbb az érettségi mellé szakmát is szerezzek, így a Kereskedelmi szakközépiskolába jártam és innen mentem tovább az ELTE tanárképzőjére. Sajnos, nem tehettem szakmai vizsgát, és így csak félig lettem kereskedő, mert egy módosításnak köszönhetően a szakmai érettségi lehetősége megszűnt, és további  két év lett volna a technikus képzés, és közben felvettek már a magyar – történelem szakra. Kiváló tanáraim voltak itt, akikre jó szívvel emlékezem. Módszertan tanáraimtól sokat kaptam és gyakorlatvezetőimre is hálával gondolok. Külső gyakorlatomon egykori iskolámban Apátiné Judit néni vett szárnyai alá. Neki köszönhetően utolsó éves főiskolásként visszahívtak a Kereskedelmibe tanítani, óraadónak. A következő évben kezdtem el a kiegészítő képzést magyar szakon. Nagyon sokat jelentett a szüleim támogatása akkor is, és azóta is. Két és fél évig dolgoztam a Kereskedelmiben, majd Iváncsára kerültem. Izgalmas, kihívásokkal teli időszak volt. Ekkor kezdtem a gyakorlatba foglalkozni a digitális oktatási eszközök használatában rejlő lehetősségekkel. Férjem segítségével Wii-táblát készítettem, így egy vetítővászonból lett interaktív felületünk akkor, amikor még egyetlen okostábla sem volt az intézményben. Nagyon hasznos volt számomra, hogy itt lehetőségem volt kipróbálni gyakorlatban a projektmódszert. Ekkoriban jelent meg első publikációm az IKT-val támogatott oktatás és fejlesztés területén szerzett tapasztalataimról. Majd megszületett a kislányom és a kisfiam. Ekkoriban szereztem szakvizsgát, ahol a kutatási témám is az IKT-hoz kapcsolódott. Büszkeséggel tölt el, hogy azok, akiket egykor a szakdolgozatom irodalomjegyzekében szerzőként soroltam fel, mára személyes ismerőseimmé váltak. A bejárás nehézségei, és gyermekeim egyszerűbb ellátása miatt nem tértem vissza Iváncsara, hanem a Vasváriban folytattam a pályám. Itt két sikeres és kihívásokkal teli évet töltöttem. Örülök, hogy teret kaphatott a digitális oktatás iránti elhivatottság a munkámban. Az idei tanévtől a Móricz iskolában folytattam az utam, ahová már Digi Lillaként hívtak, ismerve az oktatás digitalizációjával kapcsolatos álláspontomat.

2., Hogyan kerültél kapcsolatba az IKT-val és mit tartasz fontosnak benne?

- Ez régi szerelem, már a főiskolán érdekelt ez a terület, igyekeztem mindig is a szemléltetést előtérbe helyezni, aztán ahogy változott a világ és átment a szemléltetésből a pedagógiai gyakorlat a munkáltatás irányába, úgy igyekeztem én is ezután menni. A 21. században a digitális írástudás rendkívül fontos. Azonban nagyon lényeges, hogy a technikára csupán eszközként gondoljunk, ne célnak tekintsük azt, hogy gépeket használunk, vagy telefonos szavazórendszert, esetleg digitális dolgozatot íratunk, mert nem ettől lesz jobb az oktatás. Az eszköz fokozza a motivációt egy darabig, de semmin nem változtat a mindennapokban, az hogy a gyerek előtt telefon és laptop, vagy papír és ceruza, ha nem változtatjuk meg a hozzáállásunkat, a pedagógiai szemléletünket. Személy szerint nekem abban változtatta meg az IKT a szemléletemet, hogy igyekszem minél több lehetőséget megmutatni a gyerekeknek, hogy a saját eszközeikkel, saját kreativitásukkal, a saját útjukat járva igyekezzenek elsajátítani az ismereteket, hiszen nincs nálam a bölcsek köve. Természetesen jó volna, ha minden diák előtt lehetne iskolai eszköz, de jelenleg elképzelhetetlen. Ezért is tartom fontosnak, hogy a saját eszközeiket használhassák akár csoportban, akár páros munka alkalmával. Jó lenne, ha a mobileszközökre nem csak szórakoztató lehetőségként gondolnánk, hiszen rendkívül sokrétűen használhatóak az oktatás támogatására. Az első Digitális Témahéten a különdíjat az Egri csillagok projekttel sikerült elnyerni. A megvalósításban három osztály és több kolléga vett részt. Az általam kidolgozott projektterv pedig sikert ért el a több mint háromezer pályázat között. Ez egy ötnapos projekt volt, több tantárgyban sok kapcsolódási ponttal és sok IKT eszközzel támogatva a Vasvári iskolában, 2016-ban.  Csak érdekességként a projektekből: a diákoknak Eger várához kellett Dunapenteléről megtervezni azt, hogy miként juttatnak el élelmiszereket, fegyvereket a várvédőknek. Mindezt a mobiltelefonjaik (gps koordináták) segítségével kellett végrehajtani. Olyan tervszerűen kellett gondolkodniuk, hogy például a tejtermékeknek előbb kellett odaérniük, mint a gabonának és a fegyvereknek. Tehát valós problémamegoldásra törekedett a feladat. De elkészült ekkor a szereplők ál közösségi oldala, névjegykártyája, valamint rengeteg képregény, illusztrációk és technikaórán Szentgyörgyi Andrea kolleganő segítségével megépült a vár makettje is. A Móricz iskolában is több projektet vezettem már.  Az ötödikesekkel kezdésként ásatást játszottunk a történelem forrásainak megismeréséhez. Különböző tárgyakat rejtettem el régészeti tömbben a távolugró gödörben, amit egy kiterjesztett valóság alkalmazás segítségével találtak meg. A tárgyakat a „feltárás” után jegyzőkönyvbe vették, ezáltal gyakorlatban ismerhették meg a történelem forrásait. Igazán nagy projekt volt a Kódolás hete, az EU Code Week is, ahol 15 különböző program zajlott két hét alatt, gyakorlatilag az egész iskola közösségét bevonva a projektbe. Az alsó tagozatban zajló eseményeket Lászlóné Durecz Andrea kolleganő koordinálta. Volt robotbemutató, és robotverseny, informatika órán kívüli programozás, ismerkedés a Scratch-csel, és algoritmizálás a saját tantárgyaimon belül. A mindennapokban is sok-sok dolgot próbálhatnak ki a gyerekek. Magyarórán íróknak, költőknek, történelmi személyiségeknek kellett létrehozni álközösségi oldalakat (fakebook profilt) és posztolni magukról. Történelemórán érdekes volt, amikor ki kellett találni, hogy egy ősember mit posztolt volna a falára, vagy amikor VR szemüvegen keresztül nézhették meg a tanulók, hogy az I. világháború, a technika háborúja milyen újításokat, hadászati eszközöket, milyen új harci formákat hozott létre. Egy lövészárokban nézhetek bele a harcok mindennapjaiba, és ez alapján kellett bemutatni a csoportjuk által kapott témát. Az ötödikesek pedig az Akropoliszról nézhettek körül, hogyan nézett ki az ókori Athén, milyen művészeti alkotások vették körül őket, hogyan öltözködtek. Érzelmeket váltott ki bennük ez a virtuális túra, miközben vizuális formában gyűjthettek információt, és osztottak meg a társaikkal. Tehát magabiztosan állítom, a virtuális valóság jól használható az oktatásban, mert többet ad, mint a hagyományos szemléltetés.

3., A robotikát hogyan lehet használni az oktatásban?

- Alsó tagozaton az algoritmikus gondolkodás elsajátítására használhatjuk a kis tanító padlórobotokat. De nem csak a térirányok differenciálására, hanem a betűfelismeréshez, begyakorláshoz, a környezeten, matematikán belül bizonyos műveletek sorrendjéhez is felhasználhatóak. A felsősök számára pedig már komoly számítástechnikai, informatikai ismereteket, komoly kihívásokat támasztva, programozási műveletsorokat igényel ezek mozgatása, hiszen bonyolult kódsorokat kell alkalmazniuk. Ám, több diákom mondta, hogy robotot kértek és kaptak karácsonyra, majd büszkén mesélték, hogy tudják programozgatni ezeket.

3 + 1., Merre halad az oktatás, mennyire van létjogosultsága a magyar iskolai rendszerben a digitalizációnak?

- Ha a világtrendet nézzük, akkor egyre inkább. Két hónapja volt Londonban a BETT show, ahol sok kiállító mutatta be új oktatási eszközeit és főleg a robotika, a virtuális valóság eszközei és a programozás került előtérbe. Ez a jövő, ebbe az irányba kell menni. Ugyanis a legtöbb kutatás azt mutatja, hogy ezek a gyerekek fogják a robotokat tervezni, irányítani, vagy kiszolgálni a jövőben. Azt látom egyébként, hogy ez a gyereket érdekli és hajlandók is megtanulni ennek a hátterét, mert az eszközök alapvetően motiválják őket, annak ellenére, hogy ez egy kemény tanulási folyamat, vannak buktatói, kell a tanári motiváció hozzá, hogy a nehézségeken, hullámvölgyeken átlendüljenek. Szeretném, ha a mindennapokban lehetőség lenne a digitális iskola létrehozására, és ezáltal, minél több gyereket tudnánk megmozgatni, kicsit jobban felkészíteni őket a jövő kihívásaira.

Szóládi Zoltán

Újvárosból indultak 1.

Csoki- és álomgyár egy helyben

Ha hóesés és hideg, akkor az ember legszívesebben bekuckózna, és bizony, valami finomsággal lepné meg magát. Ez lehet egy csodás ital, vagy étel, de lehet egyszerűen csak egy csoki is. Ha már csoki, akkor egy régi, kedves barátom jutott eszembe, s ezt a gondolatot tett követte. Megkerestem Őt. Kissé kalandos életutat követően ma egy saját vállalkozást vezet és elégedett életével a TRITA csokik megálmodója és elkészítője: Tabajdi Rita. Rita Dunaújvárosban nőtt fel, itt végezte iskoláit, a Kohász női kézilabda csapatában sportolt éveken át. A Bánki Donát Szakközépiskolában végzett Kohóipari technikusként. Persze az életben aztán gyorsan váltott és az acélkohó helyett ma már saját kis boszorkánykonyháját vezeti.

- Akkoriban szerettem Dunaújvárosban élni, hiszen minden oda kötött – meséli a manapság a fővárosban élő anyuka. – A kézilabdázás, a barátaim, sőt, teljesen természetesen az első szerelmek is a városban szövődtek. Érdekes életet éltünk a fiatalságunk alatt, a rendszerváltozás idején.  A sport mellett a színjátszás is érdekelt, megfogott, csakúgy, mint például a kerámia. Végül aztán a húgom lett keramikus. A Bánkiban Horváth Bélához jártam színjátszó szakkörbe, és imádtam Domonics Géza tanár urat, aki egy igazi lázadó tanár volt, ki is lógott az akkori pedagógusok közül, pedig már nem volt fiatal. Ő szeretette meg velem az irodalmat, a verseket. Érdekesség, hogy az akkori színjátszók között volt Garami Gábor is, aki ma többek között rádiósként dolgozik. Bennem pedig a mai napig megmaradt az a fajta lázadás, amit „Domo” tanár úrtól kaptam, s ha valamivel nem tudok azonosulni, akkor azt egyszerűen nem tudom csinálni és hangot is adok neki. Emlékszem, előfordult, hogy otthon azt mondtam, hogy edzésre megyek, de helyette a színjátszó szakkörben bukkantam fel. Később abbahagytam a kézilabdát, és elvégeztem egy színiiskolát Budapesten. Ekkor költöztem el a városból. Ez a ’90-es években volt, akkor még aktívan hazajártam a szüleimhez. A barátainkkal a Művész presszó volt a törzshelyünk.

Rita tehát irányt váltott. A színészet felé fordult. Elvégezte a HangÁr Színiakadémiát és több darabban is játszott kisebb, nagyobb szerepeket. Ma már erről a korszakáról keveset beszél.

- A színészettel nem sokáig kacérkodtam. Nagyjából a színisuli utolsó évében éreztem, hogy ez nem igazán nekem való. A lényeg, hogy sokáig kerestem az utamat, amit 40 éves koromra találtam meg.

Ezt követően találkozott a későbbi férjével, aki szintén dunaújvárosi származású volt. Sajnos, az élet súlyos megpróbáltatásokat szánt nekik.

- Aztán összetalálkoztam a férjemmel és megalapítottuk a saját reklámgrafikai stúdiónkat. Én az ügyfél kapcsolattal foglalkoztam. 2007-ben megszületett a kisfiunk: Samu. Aztán Ati megbetegedett, majd nehéz évek következtek. Sajnos, végül elvesztettük őt. Nem szívesen mesélek erről az időszakról.

Időközben viszont feltűnt egy másik szerelem, a csokik, a bonbonok világa.

- Hobbinak indult az egész. 2008 karácsonyán még abszolút autodidakta módon készítettem bonbonokat egyszerű kis szilikon formákban a családnak, barátoknak. Ez így ment évről évre, általában karácsonykor, és csupa pozitív visszajelzés érkezett. Aztán komolyabban kezdett érdekelni csokoládékészítés, de még mindig csak hobbi szinten, a saját örömömre csokiztam. 2012-ben elmentem a Szamoshoz egy kurzusra a barátnőmmel, hogy kikapcsolódjak, hogy azzal foglalkozzam, amit szívesen csinálok, és végül kettő lett belőle, mert a végén még egy trüffel készítő tanfolyamot is elvégeztem. A következő évem már teljes mértékben erről szólt, formákat, ízeket teszteltem, és teszteltettem a szomszédokkal, barátokkal és a családdal. Szerencsére hamar híre ment a kis boszorkánykonyhámnak és meg is érkezett az első megrendelésem. Lelkesített a rengeteg pozitív visszajelzés, pláne annak tükrében, ami ezzel párhuzamosan történt a magánéletemben. Ám, még ekkor sem gondoltam, hogy ez lesz az új hivatásom. Csak kikapcsolt. 2013 karácsonyán elhatároztam, hogy készítek egy kis prospektust, amelyhez a férjem fotózta a bonbonokat. Ekkora viszont felvettük a saját reklám cégünk tevékenységébe az édesség gyártást. A kész prospektust aztán szétküldtem az ismerősök között. Két hétig nem történt semmi, aztán beindult a nagyüzem. Három hétig készítettem a bonbonokat, napi tizenkét órában. Közel 2500 darab bonbont „gyártottam le”. S, ami meglepő volt számomra is, hogy egyáltalán nem fárasztott, hanem inkább motivált. Aztán egyszer, egy februári reggelen felébredtem, s jött a megvilágosodás, a nagy „aha” érzés, az úgynevezett „kvantumpillanat”, hogy ezzel kell foglalkoznom.

És a felismerést újból tett követte. A garázsuk hamarosan átalakult csokigyárrá, pontosabban csoki készítő műhellyé, persze szigorúan az Eu-szabványoknak megfelelően. A szakmai ismereteit pedig a Csokoládé Akadémián bővítette Rita, ahol egy belga csoki mestertől tanulta ki a bonbon készítés fortélyait. 2014 őszén aztán hivatalosan is megnyílt a Trita csokoládé. Sajnos, a sikerélményeket beárnyékolta élete legnagyobb tragédiája. Viszont volt egy háromezer darabos megrendelése. Gondolkodóba esett, mit is tegyen, lemondja, vagy elkészítse a megrendelést. Végül úgy döntött, itt a nagy lehetőség, amire várt, és a szerződés is alá volt írva.

- Ez egy nagyon fontos pillanat volt az életemben. Azóta is mindent egy személyben csinálok. A fotózás, az ízek kitalálása, a beszerzés, minden rám vár. Rájöttem, képes vagyok egy vállalkozást felépíteni! A gyászévvel a hátam mögött és egyedül egy gyermekkel, óriási kitartással – de sikerült! Persze akadnak hullámvölgyek, előfordul, hogy „alkotói válságban” érzem magam. De mindig jön egy fordulópont, ami átbillent. Aztán akadnak kampányidőszakok is, mint például a Valentin nap, a húsvét és a karácsony, amikor színesebbnél-színesebb kívánságok érkeznek. Ilyenkor mindig különböző kollekciókat állítok össze, amelyek mind formában, mind íz világban illenek az adott ünnephez. Azt sem tagadom, hogy imádom a csokit, egyszerűen nem tudom megunni. A kedvencem az étcsokoládé. Persze, ebből sem eszem sokat, de amikor a krémeket készítem és az ízeket tesztelem, közben kóstolok is. Megesett, hogy egy karácsonyi időszakban egy hónap alatt nyolcezer darab bonbont gyártottam le. Nos, akkor azt mondtam, hogy egy ideig nem szeretnék a műhelybe menni…

És most essék szó egy kicsit a Trita csokoládékról is. Ezek a finomságok ugyanis nem csupán azért különlegesek, mert egytől egyig kézzel gyártottak, hanem azért is, mert speciális az íz világuk. Rita saját bevallása szerint is „eléggé elvetemült ízeket” tud összehozni. Ilyen például a medvehagymás, vagy az oregános fűszerezésű csokoládé. Az első meglepetés után azonban gyakran jön a felismerés, hogy ezek milyen finomak. De készülnek különböző keleti fűszerezésű, pirított hagymás, aszalt szilvás, gyömbéres, wasabis bonbonok is. A szakmai célok között pedig a folyamatos fejlődés és megújulás áll a fókuszban és az, hogy kicsit jobban bekerüljön a köztudatba. Szerencsére a csokikészítés mellett Cupido is megédesítette Rita életét. Egy dunaújvárosi zenekar: a Quimby koncertjén, nem is olyan rég, megfordult vele a világ.

- A szórakozás, kikapcsolódás mindig fontos volt a számomra. Tavaly, az egyik nagy kedvencem, a Quimby koncertjén aztán összetalálkoztam egy régi dunaújvárosi tiniszerelmemmel, Erdősi Zolival és beszélgetni kezdtünk. A vége happy end lett! Szeptember óta együtt élünk és 23 év amerikai kitérőt követően miattam költözött haza. Óriási szerencsém, hogy Samu is nagyon megkedvelte őt, nagyon szereti és ragaszkodik Zolihoz. Most együtt tervezgetjük egy hangulatos, stílusos látványműhelyes kávézó-csokizó nyitását.

Rita azért Dunaújvárostól sem szakadt el teljesen.

- A mai napig járok Dunaújvárosba, de már ritkábban. Inkább a nosztalgia, az emlékek miatt járok haza. Például, több mint tíz éve hagyomány, hogy karácsony másnapján összejövünk páran a régi kézilabdás barátnőkkel és beszélgetünk. Ápoljuk a tíz éves korunk óta tartó barátságunkat. S persze vannak dunaújvárosi megrendelőm is, és más ismerősök, barátok.

Szóládi Zoltán

3+1 kérdés Farkas Virág Csillához

A Csodaország és az álomvilág határán

Rengeteg tehetséges művészember él Dunaújvárosban. Miként anno a Kárpát-medence, úgy Dunaújváros is egy nagy-nagy emberi olvasztótégely volt. S mint ilyen, köztudott, hogy a gének keveredése generációkról generációkra kitermel tehetséges embereket, zseniket és olykor szörnyszülötteket is. Farkas Virág Csilla, művésznevén FaVi kétségtelenül az első kategóriába sorolandó. Neki tettem fel 3+1 kérdésem. Fiatalsága révén természetesen tegeződtünk.

Farkas Virág Csilla további képei

1. Mit érdemes tudni rólad?

- Budapesten születtem, 1993. április 17-én. A Lorántffy iskolában érettségiztem, majd divat- és stílustervezőként végeztem ugyanitt, a helyi művészeti szakon. Azóta is a városban élek, és dolgozom. A szabadidőmben pedig alkotok, bár az utóbbi időben kissé elhanyagoltam ezt. A munkáimhoz talán a fotógrafika definíciója áll a legközelebb. Az iskolák elvégzése után pár hónapig a KMI-ben fotóztam, dokumentáltam, majd a Gyámhivatalba kerültem közmunkásként. Eztán a Szt. Pantaleon Kórházba kerültem adminisztrátorként. Előbb a röntgenen, majd a tüdőgondozóban dolgoztam, most pedig az urológián vagyok. Ennek már több mint két éve.

2. Hogyan került a képbe a fotózás?

- A fotózással a középiskola első éveiben kezdtem el foglalkozni. Nem tagadom, hatottak rám a családtagjaim is, hiszen Marcell, a bátyám, Pécsett végzett médiatechnológus asszisztens szakon, majd Budapesten, a Práter utcában tanult fényképészetet. A nagyapám annak idején hivatásos fotós volt. Nem csoda, ha megfogott a fényképek világa, a sok érdekes kép, és úgy gondoltam, megmérettetem magam én is ebben műfajban. Ezért először egy városi pályázatra jelentkeztem, ahol a képeimmel első és második helyezett lettem. Itt csak magukat a műveket nézték, ezért lehettem első és második is. A pályázat díja egy fényképezőgép volt, ez lett az első önálló gépem, egy Fuji Finepix, ami azóta már megadta magát. A siker nagy lökést adott és beneveztem egy Fejér megyei pályázatra, ahol harmadik helyezést értem el, és ötezer forinttal jutalmaztak. A pénznél fontosabb volt a díj eszmei értéke. Azóta többnyire önmagam örömére fotóztam és készítettem képeimet. 2016-ban sikerült összehozni egy kiállítást, amit a ROHO nyitott meg. Ő, és felesége: Rohoncziné Kelemen Marián Éva sokáig egyengette pályámat, s most is segítenek mindenben.

3. Milyen témák érdekelnek?

- Mindent fotózok, amit csak lehet. Amit viszont csinálok belőle, azok inkább szürreális dolgok. A fotó önmagában csupán kiindulópont. A téma, a játék egy-egy tárggyal, annak átdimenzionálása az érdekes, ez foglalkoztat. Bár nem szoktam megmagyarázni a munkáimat, de szeretek játszani a megfoghatatlansággal, az álomvilággal. Tim Burton: Alice Csodaországban a kedvenc filmem, gyakran ezt a világot igyekszem visszaemelni. Szeretek elhagyatott helyeken fotózni. Tetszik az elmúlás melankolikus hangulata és ennek a hangulatnak a fokozása. Számomra a fekete-fehér képek sokkal kifejezőbbek, mint a színesek. Kedvenc fotóművészeim: Robert Capa, Helmut Newton, Andy Warhol, Dina Bova, Eran Gilat, de Salvador Dali művei is nagy hatással vannak rám. Távlati tervem, hogy beiratkozzak egy fotós iskolába és tovább képezzem magam, valamint, hogy készíthessek nagyméretű képeket is. Szeretnék egy önálló, saját weboldalt készíteni. A párom támogat a weboldal készítésében és segítséget nyújt ebben, de az élet minden területén bátorít, bíztat.

3+1 Mi az, ami még kikapcsol a fotózáson kívül?

- A szabadidőmben nagyon szeretek olvasni. Általában Müller Péter könyveit helyezem előtérbe. Jó idő esetén szívesen sétálok, túrázom, kerékpározom. A kedvenc helyeim a Balaton környéke és a Börzsöny. Kikapcsolódásként filmeket nézek és elkezdtem gyűjteni a régi fotógépeket, masinákat is.

Szóládi Zoltán

Ordas István: Kifutó művész, nagy tervekkel

„Az élet igenlése a legfontosabb”

Már önmagában meghatározni is nehéz, ki is Ordas István.

- Mecénás, műkereskedő, ingatlan kereskedő és kifutó művész is vagyok, mármint az életből, mert 65 éves vagyok, de ezt nem kell annyira komolyan venni, mert majdnem biztos, hogy nem élek már annyit, mint eddig. – hangzik a válasz. Forog a B oldal a lemezen. – Aki ezt komolyan veszi, az el is búcsúzott az élettől. Nekem pedig rengeteg tervem van, a hátralévő közel 55 évre. – mondja és mosolyog. És már benne is vagyunk a beszélgetés közepében. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ismerhetem, hogy a bizalmába fogadott. Diskurzusaink alkalmával mindig elcsodálkozom, honnan merít erőt, honnan származik az a derű, az az optimizmus, amellyel szemléli az életet. Ezt is kutattam beszélgetésünk alatt, közben ismerkedve különleges műtárgyakkal, mert István körül jótékonyan borít mindent a kultúra, és folyik a bor. (Ezúttal tolnai Jázmin, amelyet gasztro rovatunkban énekelünk meg.)

Szóval jelenleg az ingatlanok értékesítéséből, értékeléséből él, de fő terveiben a művészet szerepel.

- Amit összegyűjtöttem művészeti alkotásokat, azoknak szeretnék létrehozni egy olyan galériát, amelyik működőképes. Ez pedig úgy tud működni, ha csak ezzel foglalkozom. Számos neves galériával állok kapcsolatban. Úgy látom, hogy ma arról szól a világ, hogy kezdenek a nagy régi művészek elfogyni, gondolok itt Mednyánszky Lászlóra, Kádár Bélára, Scheiber Hugóra, Gyarmathy Tihamérra, aztán jönnek a ’60-as, ’70-es évekbeli művészek, jön az én gyermekkorom generációja. Magyarul: most érdemes kortárs műveket vásárolni. Akik a háború előtti festőművészek voltak, azoknak anno kéthavi fizetésért megvásárolhatóak voltak (cca. 3000-3500 Ft-ért, ma ezek 3-5 milliót érnek) a képeik. Létezik egy Műértő újság, amiben minden megtalálható. Érdemes figyelni az árveréseket, mert a tételek, az árak benne vannak, és ebből is lehet profitálni. A világ legnagyobb csodája az internet, minden háttérinformációt megtalálunk rajta. Egy kis szorgalommal bárkinek lehet keresnivalója. A reklám természetesen elhanyagolhatatlan. Gondoljunk csak a Medici családra és Michelangelóra, illetve Van Gogh esetére.

Van-e ars poétikád?

- Tulajdonképpen ehhez még elég fiatal vagyok, ezen még nem gondolkodtam. (Ismét mosoly.) De történetesen van! A dunaújvárosi képzőművészeteket próbálom összegyűjteni, illetve alkotásaikat. Nem csak Palotás, Birkás, Várnai, Móder, hanem rengeteg fiatal van, például Páhi Péter és sorolhatnám. Ars poétika: mindig jót kell venni, ami időtálló. (Széles vigyor.)

Volt-e nagy mellényúlásod?

- Nem tudom, szerintem még nem volt, mert nincs kipróbálva, hogy kik lesznek majd a nagyok. Dunaújvárosiaknál maradva Farkas Misinek jó képei voltak, de szegény korán meghalt. Egyszer véletlenül együtt voltunk New Yorkban, még ’94-ben. Én egy barátomnál voltam, ő az öccsénél, aki anno disszidált. Nos, az étteremben a főpincér az a Ráduly Mihály volt, aki a legendás Syrius fuvolása volt. Annak a zenekarnak, amelynek az előzenekaraként lépett fel egykor a Chicago együttes Ausztráliában. Szóval, Miska barátommal sétáltunk, és ő úgy gondolta, hogy kiül, fest és eladja a képeit. Én tíz nap múlva hazatértem, de három hónap múlva ismét kiutaztam, és akkor panaszkodott, hogy az amerikaiak nem értenek semmihez. Akkor lementünk Downtownba, a művész negyedbe és mutogattuk. Az egyik étteremben a tulajdonosnak megtetszett, és tíz nap alatt vagy tízet vettek meg tőle. Misi abban az időben a képeibe fonalakat húzogatott és pénzérméket ragasztgatott bele. Ez akkoriban igen egyedi volt. Pár nap múlva, miközben jártuk a galériákat, rábukkantunk egy hasonló képre. Néhány nap kellett csak, hogy másolják. Ennyit a marketingről.

Legnagyobb fogás?

- Sok ilyen volt. Vettem valamit egyért, eladtam kettőért. Anno, a nagypapától kérdezte az adóhatóság, hogy lehet megélni, miből van pénze? Azt válaszolta, hogy ő csupán egy százalék haszonért dolgozik. Egyért veszem, kettőért eladom. (Cinikus mosoly.)

Mi a hobbid?

- A gyűjtés.

Mit érdemes gyűjteni: élményt, vagy tárgyakat?

- Szerintem mindkettőt. Mert hogyan számolunk majd el a nagy ítélőbíró előtt? Amikor azt mondják nekünk: Kérem szépen, maga összeszedett hat kamionnyi tárgyat, de hogyan élt? Van egy pincém, ami tele van borral. Mindennap főzöm, vagy elmegyek étterembe. Sokat utazom, ami munka és élmény is. Az embernek van egy kis élete, ami igen rövid. El kell dönteni, kinek mi a fontos. Gyermekkoromban úgy nőttem fel, hogy az ágyam fölött volt egy Pál László, egy Munkácsy és egy Csontváry. Az első kettő nagyon nem tetszett, de az utolsó akkora hatással volt rám, hogy azt vallom, ezért lettem műkedvelő.

Hogyan kapcsolódsz ki?

- Az egyik, amikor kinézem, hol van kiállítás, tárlat. Odafelé jazz-t, vagy Dankó rádiót hallgatok, ez feltölt. Odaérek, megnézem, s nem kipipálom, hanem töltekezem élményekkel. Mert amikor az út előtt felkészültem, tudtam mire számíthatok, és ott megdob az élmény. Aztán eszem valamit egy jó étteremben, vagy akár csak egy lángost, majd hazautazom és elmesélem az asszonynak, hogy mennyire elfáradtam. (Nevet.) A másik kikapcsolódás a számomra a zene. Mindennap zenét hallgatok, de rengeteg zenészbarátom is van. Sok koncertre járok. Elsősorban a barátaiméra, akiket gyerekkorom óta ismerek. Török Ádám, Muck Feri, Mohai Tamás, Berki Tamás, Dinnyés József, és sorolhatnám. Aztán az is páratlan, hogy a kertben a friss levegőn főzőcskézek, mellette borozgatok, és elhívom a barátaimat egy kis diskurzusra. Aztán jön az asszony, hogy már megint sokat ittál…

Mit iszol, ha inni kell?

- Bort, fehér bort. Egy kedves, régi barátom, aki még tanított is régen: Cseh Tamás, egykoron gyakran feljött hozzám és egy-egy pohár bor mellett jól elbeszélgettünk. Anno, a fővárosban a Budafoki úton laktam, ő pedig a Bartók Béla úton. Szinte mindennapos vendég volt nálam, viszont sose hozott gitárt magával. Történt egyszer, hogy az Ecseri piacon vettem két századelős szecessziós fotelt, s az eladók előzékenyen el is hozták nekem, felcipelték az emeletre is. Az ágyam fölött egy hatalmas festmény lógott, amelyen a nagyszüleim ültek fehér lovon. Nos, két hét múlva valakik kirámolták a lakásomat és elvitték ezt a képet is. De mert nagy volt a kép, kivágták a keretből. Amikor ezt meglátta Tamás, s mert annyit ült előtte, jól ismerte a képet, felrajzolta a lovakat a falra, minkét ősömmel együtt.

Mit eszel, ha enni kell?

- Nem vagyok a modern konyha híve. De van a degusztrációs kaja, amikor pici falatocskákat kapsz mindenből, azt nagyon szeretem. Ez ritka és jó éttermekben van általában. De tegnap is pacalt ettem, amire a feleségem – aki orvos – azt mondja, hogy nem egészséges. Amire az a válaszom, hogy igen ám, de előtte iszom egy pálinkát, utána két jó fröccsöt, és ez lokalizálja a koleszterint. (Nevet.) De szeretem a zöldséges ételeket is. Igazából bármit eszem, jól alszom. Maximum rosszul ébredek. (Újabb mosoly.)

Mit főzöl magadnak?

- A lecsó a nagy sláger. (Ki ne hallott volna a legendás lecsó partikról? – a szerk.) Kísérletezem steak-kel is. Sokszor. Sajnos, nincsen jó magyar alapanyag hozzá. Az argentin, uruguay-i, ír marhát meg lehet fizetni. Három perc jobb oldalt, három perc bal oldalt és készen van. Szuvidálni is szoktam, de a mi magyar marháink sehogyan sem sikerülnek. A májat ellenben ragyogóan el lehet készíteni így.

Hová jársz el, van-e törzshelyed?

- Már nem nagyon járok el szórakozni, úgy, mint régen. Egyrészt mert a fránya interneten mindent elérek. De a Bartók jazz klubjában meg-megjelenek, mert elképesztőn jó zenészek fordulnak meg itt. Szó szerint világhírűek. Éttermekben, Dunaújvárosban nincs ilyen helyem. Volt anno a városban a Pintes Pince, oda szerettünk járni. Pesten viszont sok fantasztikus étterem van, némelyikben gyakran már egy héttel előre kell foglalni. A Bem rakparton van egy belga étterem, talán ez egy picit a törzshelyem. Az ügyfeleimet sokszor viszem oda. Ott például tizenkét fajta csapolt sör van, amiért eddig mindenki odavolt.

Kiknek a társaságát élvezed?

- Vannak negyven éve barátaim, akikkel folyamatosan tartom a kapcsolatot. Huszonnégy évesen jöttem a városba, s amikor elkezdtem dolgozni még a főnökeim voltak. Velük ma is tartjuk a születésnapokat, névnapokat. Úgy hívjuk, hogy üzemi négyszög. Ez szerintem csodálatos dolog. Legutóbb a Fritz pincészetben voltunk „barátkozni”, Szekszárdon.

Milyen zenét kedvelsz?

- Jazz, blues – blues, jazz. De népzenét is hallgatok. Ha tehetem, a Müpába is elmegyek és operába is, bár nagyképűség lenne kijelentenem, hogy ez a kedvencem. De szinte minden zenét szeretek.

Mi az, ami feldob?

- Nekem mindegy, hogy esik az eső, vagy süt a nap. Nem zavar az időjárás.

Talán az, amikor este tudom, hogy másnap lesz valami nagy örömöm. Például, amikor másnap elmegyek Szentendrére, a malomba, egy kiállításra és találkozom a Gőzhajó Kávézó és Galéria vezetőjével és leszervezem, hogy Dinnyés Jóska oda megy majd énekelni Török Ádámmal. Tudom, hogy egy laza nap lesz, nem lesznek konfliktusok. Tulajdonképpen minden nap jónak ígérkezik. Voltaképpen az élet igenlése a legfontosabb. Bosszantani, inkább triviális dolgok bosszantanak, mint például, hogy a gyerek egyest kapott matematikából. Ez sokkal rosszabb, mintha egy üzlet nem jönne össze. Az egyest ki kell javítani!

Sport?

- Hasonlóan gondolkodom, mint Churchill. Egy kis whisky, szivar és semmi sport. De a melléképületben van egy kis futópad és egy elliptikus tréner, amit hetente egyszer, inkább kétszer használnom is kell, mert a feleségem orvos és komoly hatást gyakorol rám. (Nevet). Ő naponta négyszer fut. Jómagam filigrán ember vagyok a 170 cm-emmel, és 90 kilómmal. Közben cukorbeteg vagyok, szúrom magam, kilencféle gyógyszert szedek, de havonta ki vagyok vizsgálva. De mit ehetek, amikor egy ham and eggs-re is azt mondják, hogy nem szabad. Ha belegondolok, hogy 65 éves vagyok és van még vagy 20 évem, akkor éljünk már jól valamennyire… Hiába mondják, hogy Ordas Úr, magának ezt nem szabadna… Nem hiszek én a celeb világban, hogy csak azt tartsam be, amit előírnak a különféle táblázatok…

Filmek, könyvek?

- A könyv macerás nálam. Nincs olyan hét, hogy ne vegyek könyvet! Tudom, hogy ez a gyűjtési szenvedélyem része. A mai magyar irodalmat az Eszterházytól a Závadáig nagyon szeretem, sőt függő vagyok. Amikor elcsitul itthon az este, akkor a nappaliban egy lámpa fényénél olvasok. Rengeteg újságot járatok, művészeti újságokat: Új Művészet, Art Magazin, de a HVG, Élet és Irodalom, Magyar Narancs és még a Dunaújvárosi Hírlap is jár. Szeretem a gasztronómiai könyveket, újságokat is. Szóval figyelek a világra. Nagy kedvencem a könyvek és újságok között is a gasztronómiával foglalkozó kiadványok. S mindez úgy kezdődött, hogy negyven éve elkezdtem Krúdyt olvasni – még ma is a szerelmese vagyok. A maiak közül Cserna-Szabó András és Váncsa István írásai zseniálisak, élvezettel olvasom őket. Gyakran azon kapom magam, hogy nem is vagyok éhes, és fél 11-kor csámcsogok tőlük a fotelban.

Filmekben pedig a magyar filmeket részesítem előnyben. Akár a kortársakat is, de a régi nagyok szociológiai érzetű dolgait is, illetve a ’60-as évekbeli cseh és francia szatírákat.

Ha buli, akkor…

- Buliban elég konzervatív vagyok. Nem szoktam a barátokkal elmenni és elhajlani. A bulihoz mindig zene társul. Török Ádám, Tátrai Tibi, Muck Feri – nekem ezek a bulik. Persze, itthon is, ha van egy lecsóparti, sűrűn megfordul Dinnyés Jóska is, én pedig műkedvelő szájharmonikás vagyok, olykor csatlakozom. Szeretem, ha a gyermekkori barátaim zenélnek és szívesen fürdök ebben a dicsőségben jómagam is. Hiszen ők még mindig fenn vannak, értéket képviselnek.

Buli után hogyan regenerálódsz?

- Hm… nem kell. Ha buli volt, akkor reggel az ember nehezebben kel fel, de aztán folytatja tovább a saját életvitelét. Mert azt gondolom, hogy örök életűek vagyunk a Földön, mindamellett, hogy ateista vagyok. Mert, hogy néz ki az, ha meghalunk, nincsen semmi? De van! Az ember misztifikált lény, addig, míg itt vagyunk, tessék élni! Az a legborzalmasabb dolog, amikor az ember nem éli jól az életét, ha van rá lehetősége.

Játsszunk egy kicsit! Ha úgy adódna, kit hívnál meg vacsoravendégnek?

- Soha nem gondolkodtam rajta. Gondolom, hogy a magyar Michelin szakácsok közül valakit. Ha én főznék, és ő jönne el ide, mert abban van fantázia. Aztán az egyszerű zenész barátaimat. Jó múltkor voltam a Búbánat völgyében (Esztergom felett) Ott él egy hóbortos ember, aki magánfesztiválokat csinál a Duna-parton. Dinnyés, Tátrai, Török, Deák-Bill játszott és mindenhol pincepörköltek voltak. Fenséges volt. Aztán talán még színművészeket hívnék. Politikust nem, vagyis a helyiek közül Dorkota Lajost is meghívnám. Vele együtt kezdtem dolgozni és ugyan sok mindenben nem értünk egyet, de baráti a kapcsolatunk. Aztán pár év múlva a saját unokáimat is meghívnám. Kíváncsi lennék rájuk, mire vitték. Sőt, néhány külföldi barátomat is, akik megszerették a magyar kultúrát. De a svédországi Takács Lajost is meghívnám, aki Sztálinvárosból származott el. Meghívnám Leonard-ot, akiről anno Presser énekelt. Biztosan meghívnám a saját hajléktalanjaimat is. Ők azok, akik néha behoznak egy-egy értéktelen reprót, és én megveszem tőlük. Aztán népzenész, hegedűművész barátaimat is, akik olyan vircsaftot csinálnak, hogy olyan máshol nincsen. Táncosnőket és lovagnőket is hívnék, mert a férfiembernek szüksége van arra, hogy ne csak a szelleme, hanem a vizuális csodát is megélje, persze teljesen elméleti síkon. Ezért Don Quijotét is meghívnám, hogy vigyázzon rá, hogy ez így is legyen.

Van-e olyan hely, ahová szívesen utazol?

- A tenger. Sokat utazom, de a tenger látványa mindig megnyugtat. Gyermekkoromban tengerész akartam lenni, előtte kalóz martalóc. Ez a világ legcsodálatosabb foglalkozása, gondoltam akkor. De fontos a Balaton is. Évente kétszer, háromszor le kell mennem az Északi partra, mert nekem az a Balaton. Ott mindig felmegyek a hegyoldalba, veszek jófajta borokat, kiülök egy étterembe és nézem a nagy vizet. Ott Egry Józsefet lehet látni, és Bernáth Aurélt, és hallani a rengeteg költőt, aki erről a tájról írt. Magyarország tájegységei közül számomra a Balaton adja a legnagyobb élményt.

-

S végezetül a kihagyhatatlan kérdés. Mitől nő egy nő számodra? Mi vonz, mi taszít egy nőben?

- A cicamicákat nem szeretem, akik csak a fiatalságukkal és a méreteikkel tűnnek ki. Nagyon szeretem az okos nőket. Persze az is lényeges, hogy legyen egy nőnek pozitív kisugárzása. Jó alakja, jó ruhája legyen. Aztán a szépség a fiatalság – minden tekintetben. Bármerre járok, mindig megfordulok a csinos nők után. Minden embernek van aurája, a férfiaknak is. A lányok, a nők auráját mindig észreveszem. Még az idősekét is. Persze, bocsánat e férfisovinizmusért, de én nem szeretem a 64 éves nőket! Holott vallom, az igazi nők kortalanok. De, amikor egy tizenéves, vagy huszonéves cinkos tekintetét elkapom, az jól esik. És ebben nincsen szexus, hanem egyszerűen csak az, hogy valamit értünk egymásból.

Szóládi Zoltán

3+1 kérdés Lencsés Tamáshoz, aki buszvezetőként lövi a gólokat

Lecsó a jégen és a közúton is úr

Névjegy:

Név: Lencsés Tamás

Sportága: jégkorong - férfi

Poszt: védő

Súly: 93 kg

Magasság:189 cm

Születési idő:1979. november 5.

Születési hely: Dunaújváros

Az 1979-es születésű, hatvannégyszeres válogatott hátvéd 1988-ban Dunaújvárosban kezdett el jégkorongozni, majd a Dunaferr SE utódcsapataiban, a Dunaújvárosi AC-ban és a Dunaújvárosi Acélbikákban játszott. Aztán tett egy szezon erejéig egy kitérőt az NZ Stars csapatában, majd 2007-ben pedig három hónapot játszott az Egyesült Államokban, a Bakersfieldben (ECHL) és az Austin Ice Bats-ben (CHL). Aztán visszatérve ismét Dunaújváros következett, majd Új-Zéland és ismét Újváros. Aztán Stephan Lundh érkezésekor a Ferencváros csapatához igazolt. Innen két és fél éve tért haza, most a Dunaújvárosi Acélbikák alkapitánya. Vele beszélgettem.

1. Keserves kezdet után a harmadik helyen zárta a csapat az alapszakaszt. Mi a csapat sikerének a titka?

- Az edző személye és az új játékosok. Az előző edzővel: David Musial vezetése mellett is mindig parti meccseket játszottunk, de a döntő pillanatokban rendre hibáztunk. Aztán Turcotte Hugo, Hári Norbert és Becze Tihamér érkezése sokat lendített a játékunkon, ráadásul a fiatalok: Odnoga Mátyás, Nagy Márk és Léránt René is felvették a ritmust. A csatáraink pedig megtalálták a góllövő ütőiket. Az új vezetőedzővel: Jason Morgan irányítása mellett pedig sikerült áttörni a pszichés gátat, egyre felszabadultabban játszottunk. Az edzőnk pedagógiailag és pszichológiailag is remekül nyúlt bele a csapatba. Emellett hiteles, és a játékos és edzői múltja is jelentős. Sablonszöveg, de a sikerek hatására összekovácsolódott a csapat, igazán jó egységet alkotunk, egymásért küzdünk.

2. Híressé váltál arról, hogy munka mellett is játszottál, vagy fordítva, játék mellett is dolgoztál.

- Az élet hozta így. Anno, Új-Zélandon is bajnok lettem úgy, hogy munka mellett edzettünk. Napi 10 óra munka után voltak az edzések, és hétvégén voltak a meccsek. Amikor visszatértem, pedzegették, hogy az egyik legöregebb játékosa vagyok a csapatnak és a ligában is, legyek csapatkapitány. De nem akartam tavaly elvállalni, mert akkor még dolgoztam (két és fél évig) főállású autóbuszvezetőként az Atlasz Busznál és mellette játszottam. Vezetni imádok, gyermekkorom óta álmom volt, hogy buszt vezethessek. A katonaság alatt megcsináltam minden lehetséges jogosítványt, de a busz kimaradt és később sokszor jó lett volna, ha ez is a tarsolyomban van. Amikor utaztunk a meccsekre, nagyobb távolságokra, tetszett is, hogy váltott sofőrökkel mentünk, akik még a meccseket is megnézhették és fizetést is kaptak érte. Ki akartam pipálni ezt a rubrikát is. Aztán a Fradiban 2,5 év után csökkentek a bérek a szponzor kilépése miatt és nyárra kerestem munkát, pont kapóra jött egy lehetőség. Buszvezetőt kerestek egy svájci túrára, ekkor vittem először hivatalosan járatot. A buszra a jogosítványt egyébként még régebben, az egyik szabad nyaram alatt csináltam meg, minden költséget én fizettem, saját zsebből. Azt gondolom ma is, hogy ez egy befektetés, olyan, mint egy szakma. Aztán az idén nyáron döntenem kellett, hogy melyiket választom és leszámoltam a buszos cégnél, maradtam játékos. S hogy meddig tart a játékos pályafutásom? Addig, amíg fizikálisan nem lógok ki, amíg hozzá tudok tenni a csapat játékához. Igaz, tavaly is azt mondtam, hogy ez az utolsó szezonom, de amíg egy fiatalt odaadnak mellém, hogy hátvédet kell faragnom belőle, addig számít a tapasztalatom.

3. Milyen terveid vannak a pályafutásod után?

- Szerencsére van mihez nyúlnom, több szakmám is van. 2015-ben megszereztem a TF-en a B licences edzői végzettséget. Ezzel felnőtt csapatok mellett is lehetnék edző. Sajnos, mára ez értékét vesztette, mert mi még két év alatt végeztük el, ma már gyorstalpalón folyik a képzés. De dolgoztam kétkezi munkásként is. A szakmám épületgépész technikus, ám nem áll messze tőlem a víz és fűtésszerelés, és a klímaszerelés sem okoz gondot. Nagy lehetőséget látok a kétkezi munkában is, ugyanis kevés a jó szakember. És a buszvezetés is sok lehetőséget rejt magában. De érdekel az edzősködés is, mert kevés itthon a jó hátvédedző. Biztatnak az egykori játékostársaim is.

+1. A buszvezetéshez egészen biztosan sok érdekes történet kapcsolódik. Mesélnél ilyet?

- Amikor buszvezetőként dolgoztam, hajnali 4-kor keltem, két járatot vittem, majd jött az edzés. Utána ebéd, ismét járatok, majd megint edzés, és este fél 9-kor még két járat. Éjjel 11-re értem haza, beestem az ágyba, majd másnap újra ugyanez. Kétnapos váltásokban dolgoztunk. Egy komoly, négy éve tartó kapcsolatom látta ennek a kárát. Tősgyökeres dunaújvárosi vagyok. Annak idején Stephan Lundh a fiatalokat favorizálta, ezért mentem el. Szeretek vezetni, emberek között lenni. Megértetem magam több nyelven is, bárhová eltalálok. Már szóltak személyszállítással foglalkozó cégeknél, hogyha vége a hoki szezonnak, menjek, várnak. Amikor a hungranás járattól elköszöntem, az utasoktól kaptam ajándékot. Igazán megható volt. Csakúgy, mint az, hogy láttam már a jégcsarnokban olyan egykori utasaimat, akik Lencsés mezben járnak ki a meccsekre. Büszke vagyok arra is, hogy 2000 óta minden görhoki világbajnokságon ott lehettem a válogatott tagjaként. Akadt olyan év is, amikor egész évben arra spóroltunk, hogy megvegyük a saját jegyünket, mert Floridában rendezték a vébét és nem kaptunk támogatást. Aztán az egyik legmulatságosabb történetem az volt, amikor tavaly a romániai Galacra mentünk játszani, és én voltam a csapatunk egyik sofőrje. A meccsen aztán sikerült gólt lőnöm, majd mondtam az ellenfélből Pál Zolinak, akivel még együtt játszottam a Fradiban, hogy szóljon a kapusuknak, szedje össze magát, mert az ellenféltől még a sofőr is gólt lőtt neki! De előfordult az is, hogy nyáron, a Balaton felvidéken, és egy csárdában egy másik hokissal futottunk össze, akivel nagy szeretettel köszöntöttük egymást. Csakhogy én éppen egy csoportot vittem, ő pedig éppen felszolgálóként dolgozott.

Szóládi Zoltán

A sport az élete

Nagybátyja, Komóczi Gábor meghatározta sorsát

Hogy kicsoda Mátyás Gábor? Rengeteg titulusa van, de talán a kérdéseinkre adott válaszaiból érzékletesebb képet kapunk a Dunaferr Sportegyesület ügyvezető elnökéről. De azért érzékeltetjük, milyen teher nyomja a vállát. Gábor ugyanis a Dunaferr SE birkózó szakosztályának a szakmai igazgatója, a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Dunaújváros Utánpótlás Sportjáért Alapítványnak a titkára és kuratóriumi tagja, a Klubelnökök Klubja Egyesületnek az ügyvezetője, a Sportegyesületek Országos Szövetségének az elnökségi tagja, a Magyar Birkózó Szövetség szakmai bizottságának a tagja, az Enyingi Városi Sportegyesületnek az elnökségi tagja, a Közép-Magyarországi birkózó régióközpont vezetője, a Magyar Birkózó Liga ügyvezető alelnöke, s mindezt társadalmi munkában.

Mellette családapa és férj. Dorka és Panna, a tizenkét éves ikerpár édesapja. Felesége: Judit, államigazgatási főiskolát végzett pedagógus, az enyingi városi bölcsőde vezetője. Sportemberhez méltón, merthogy ma is lejár edzeni és szőnyegre is lép rendszeresen, hisz masters világbajnok és többszörös érmes, rögtön az interjú közepébe csaptunk. Több éves ismeretségünk révén, természetes módon tegeződtünk.

- Van ars poetikád?

- Egészen kis koromtól kezdve sportolok. Abban nőttem fel, a sport az életem. Gyermekkoromban állandóan kinn voltunk, fociztunk, fára másztunk, szinte minden sportágat kipróbáltam, az asztalitenisztől, a tornán át a karatéig, az atlétikáig, szó szerint mindent. Az a meggyőződésem, hogy az az ember, aki mindig mozog, sportol, keresi a játékokat is, a játékos dolgokat, az tovább tud fiatalos, netán fiatal maradni. Egy fizikailag is aktív felnőtt sokkal lendületesebben tudja végezni a munkáját is. Aki folyamatosan tesz az egészségéért, annak teljesen más az életszemlélete. A sport minden embernek az élete egy igen fontos részét kellene, hogy kitegye.

- Mi a hobbid?

- A birkózás az első számú hobbim, amikor csak tehetem, művelem is még ezt a sportot. De nagyon szeretek utazni, horgászni és a szabadban tevékenykedni. Rengeteget ülök autóba, sok helyen járok, ezért is fontos számomra, hogy minél több időt töltsek a friss levegőn. Gyermekkorom óta imádom a nyarat, a meleget. Szeretek fürdőzni, és ha tehetem, akkor vízpart felé veszem az irányt, igyekszem évente pár napot a tenger mellett eltölteni, mert az feltölt.

- Van példaképed?

- Gyermekkorom óta Komóczi Gábor volt a példaképem. Mindketten falusi gyerekként nőttünk fel. Ráadásul a nagybátyámként a születésemkor elhatározta, hogy birkózót farag belőlem is. Nagyon sokat köszönhetek neki, meghatározó személyiség volt az életemben. Emlékszem, amikor egyszer-egyszer hazajöttek, mindig harsány volt, erőtől duzzadó energiabomba. Sokáig rá szerettem volna hasonlítani. Később, persze, a birkózás tekintetében voltak világbajnokok, akikre felnéztem.

- Hol, hogyan lazítasz, regenerálódsz?

- Imádok otthon lenni. Ha hazaérek, villámgyorsan átöltözöm és megyek ki az udvarra. Nézelődök, mindig találok valamit. Játszom a kutyánkkal (orosz fekete terrier), a gyerekekkel, jól érzem magam otthon és ez kikapcsol.

- Mit iszol, ha inni kell?

- Ha inni kell? – nevet. - Ez változó. Nyáron a nagy melegben egy hideg sör jól esik.  Bort kevésbé iszom, nagyon-nagyon ritkán. Ha buli van, összejövetel, akkor a jó minőségű házi pálinkát szeretem, illetve a whisky-kólát kedvelem. Aztán nagyjából ki is merül itt, mert likőröket és más italokat nem szoktam fogyasztani.

- Milyen ételt választasz, ha kimozdulsz otthonról? Vagy mit főzöl szívesen?

- Nagyon szeretem a halászlevet, sőt, főzni is szoktam. Általában György Laci barátommal – bizonyos időközönként, ha elmegyünk valahová – akkor halászlevet eszünk. De tulajdonképpen mindenféle ételt megeszek. Érdekes, hogy gyermekkoromban például ki nem állhattam a spenótot, ma pedig imádom. Rendszeresen, a munkámból kifolyólag is menüt eszem, de ha van főzelék, akkor mindig azt választom. De imádom a sült kacsát, a császármorzsát, a somlóit, a hurka-kolbászt, a sima füstölt kolbászt is, a sajtos-tejfölös lángost, a sült halat, a pizzát. Egy-két étel van, amit tudatosan nem választok, ezek pedig a tenger gyümölcsei.

- Van törzshelyed?

- Igen, a Vigadó Étterembe járok ebédelni. Jól főznek, kulturált a hely.

- Kikkel kapcsolódsz ki?

- Elsősorban a családdal, de van néhány gyermekkori barátom, akikkel sajnos ritkán szoktunk találkozni. György Lacival nagyon jó kapcsolatban vagyok és a birkózó sportban a barátaimmal, az edző kollégákkal érzem jól magam.

- Milyen zenét kedvelsz?

- Ez érdekes dolog. Mindig is szerettem a dallamos diszkózenéket. A kilencvenes években voltam huszonéves, ezért az akkori zenestílus megfogott. Ezeket szeretem a legjobban. Érdekes dolog, hogy amikor ide kerültem kollégiumba, akkor a szobatársaim kivétel nélkül mind a kemény zenét, a rockot, a heavy metált kedvelték. Én nem szerettem, de ott annyit hallgattam, hogy pár együttest és előadót annyira megszerettem, hogy azokat a mai napig szeretem és meghallgatom.

- Mit olvasol?

- Nagyon szeretek olvasni, de nagyon kevés időm jut rá. Az ifjúsági könyveket imádtam, és ma is képes vagyok elővenni ezeket, például Fekete István műveit. De érdekel az ezotéria is, és Erich von Däniken könyvei. Érdekes feltételezései vannak és igen meggyőzőek. Aztán az emberiség eredete is izgat. Igaz, mostanában a technika fejlődésével a könyvek helyett egyre többet olvasok az interneten is.

- Mi az, ami feldob, avagy lelomboz?

- Amikor egy problémát sokáig nem tudok megoldani, olyankor félreteszem, aztán amikor hirtelen eszembe jut a megoldás, az feldob. Aztán amikor látom más sikereit, pláne, ha abban egy kicsit is részem volt, vagy tudtam segíteni, akkor értelmet nyer a segítség, visszaigazolást kapok, hogy megérte az erőfeszítés. Lelomboz az, amikor igazságtalanul, vagy kellő utánajárás nélkül hoznak döntést, ítéletet, vagy formálnak véleményt rólam. Sőt, ez már olykor nem csak lelomboz, hanem feldühít.

- Mit teszel, ha feldühítenek?

- Az embernek tudni kell a hibáit felismerni, és tudni kell elismerni, ha a másik félnek volt igaza. Soha sem szerettem azokat a konfliktusokat, amik megoldatlanok maradtak és tüske maradt valamelyik félben. Nem hiszek a bocsánatkérésekben, hanem azt vallom, hogy ha kellemetlen is a helyzet, meg kell beszélni a problémáinkat. Ha valaki feldühít, vagy összeveszek valakivel, akkor addig dühít, amíg nem tudom megbeszélni, kibeszélni a problémát, amíg nem tudom tisztázni. De amint ez megtörtént, utána nem tudok haragudni, el van felejtve.

- Mi vonz, illetve taszít egy nőben?

- Nem titok, hogy mindig is szerettem a csinos nőket, kerestem a társaságukat. Persze, a csinosság igen relatív fogalom. Nyilván, amióta családos ember vagyok, azóta más a helyzet. Úgy fogalmaznék inkább, hogy a természetességet szeretem, mindig is az olyan nők tetszettek, akik szerették és értették a humort, akikkel lehetett viccelődni. Viszont azokat a nőket sosem bírtam, akik megjátszották magukat, akik szerepet játszottak, illetve akik nagyképűek, fölényeskedők voltak. 

- Kit hívnál meg vacsoravendégnek, és miért éppen őt?

- Maradnék a sportnál ebben a témában is. Nagyon szívesen elbeszélgetnék az orosz Alexandr Karelin-nel. Róla tudni kell, hogy 1987-től 2000-ig, az olimpiai döntőig egyetlen mérkőzést sem veszített el. Ez idő alatt Karelin háromszor nyert olimpiát, kilencszer világbajnokságot, tizenháromszor pedig Európa-bajnokságot. Hatszor a Szovjetunió, tizenkétszer Oroszország bajnoka volt. Ilyen győzelemlistával egyetlen birkózó, de talán egytelen sportoló sem büszkélkedhetett. Egy vacsora mellett megkérdezném tőle, hogy miként élte meg azt, amikor három olimpiai győzelem után a negyediket elveszítette. Biztos vagyok benne, nagyon sok tanácsot tudna adni a sport és az élet számos területén, ugyanis nagyon nagy egyéniség volt.

Szóládi Zoltán

Sokoldalú tehetség

Aki visszatért A mi kis városunkba

A címet megmagyarázandó, le kell szögeznünk, Lilla tulajdonképpen el sem ment a városból, de gyermekvállalása révén igazoltan hiányzott a színházból, s most közel két év után A mi kis városunk színműben tért vissza a világot jelentő deszkákra. Ennek apropóján beszélgettem a művésznővel.

Névjegy:

Név: Polgár Lilla

Születési hely, idő: Nagyvárad, 1982. október 1.

Tanulmányok:

 -Drámapedagógus (Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác)

 -Színész I. (Pesti Magyar Színiakadémia)

 -Óvodapedagógus, (Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác)

 -Színész II. (Shakespeare Színművészeti Akadémia),

Elismerései:

 -Teátrista gyűrű (2012) - Babszi szerepéért (Fiatalság bolondság)

 -Közönség díj (2012) - Babszi szerepéért (Fiatalság bolondság), s

ugyanezen szerepben Kiss Manyi unokaöccsének (Kiss Albertnek) kitüntető köszönete.

Családi állapota:

 -Férjezett, Gasparik Gábor színész felesége (2012-)

 -Gyermekük: Gasparik Gergő

Fotó: Mudra László

Zongoraművésznek indult

- Nagyváradon születtem, a zene világnapján. A zene végigkísérte az életem, s ez nem véletlen – meséli a színésznő. Édesapám operaénekes volt, édesanyám zongoratanárnő. Mindössze 4 éves voltam, amikor 1986-ban a nagyváradi Szigligeti Ede Színházban lehetőségünk volt mindhármunknak egy produkcióban szerepelni: Mozart – 'Varázsfuvola' c. operájában. Édesanyám korrepetitorként, édesapám Sarastrot játszotta, én pedig az előadás végén jelentem meg Papagéna gyermekeként, mint a kis Papagena.  Zongoraművésznek szántak a szüleim. Voltak szép eredményeim ezen az úton, azonban a kamaszkor letérített róla s a színészet felé terelgetett. De a zenei múltat egyáltalán nem bánom, hiszen ezt a tudást számtalanszor hasznosíthatom a pályám során.

Nagyváradtól Dunaújvárosig

- A rendszerváltás után két évvel, 1991 nyarán települt át a családunk Magyarországra. A határhoz Debrecen volt a legközelebb, jó hírű iskolákkal, színházzal. Elsősorban a húgom és miattam, a gyerekek miatt költöztünk át, szokta mondogatni édesanyám, hogy nekünk jobb legyen. Két évvel áttelepülésünk után született még egy húgunk, aki már egy jobb világba érkezhetett. Debrecenben folytathattam tanulmányaimat ének-zenei tagozaton és mellette zeneiskolába járhattam. Amint leérettségiztem felkerültem Budapestre a Shakespeare Színművészeti Akadémiára. Az akadémia elvégzése után a Budapesti Kamaraszínházban játszottam, illetve kisebb társulatoknál mutatkozhattam meg. 2007-ben egy meghallgatás során kerültem Dunaújvárosba, a Bartók Kamaraszínházba. Azóta itt élünk.

Az első 'szerelem'

- Amikor otthon bejelentettem, hogy színésznő leszek, a szüleim egyáltalán nem örültek ennek. Édesanyám, mivel azt remélte, hogy az ő hivatását folytatom majd tovább, édesapám: Polgár László, pedig egészen más ok miatt. Ő ugyanis amikor átjöttünk Magyarországra, zenészként nehezen tudott elhelyezkedni, mert basszusként, ezzel a névvel már volt egy sikeres énekes. Édesapám  pedig nem akart nevet változtatni. Egy ideig még énekelt a Debreceni Kodály Kórusban, néha fellépett szólistaként is, aztán végleg felhagyott ezzel a pályával és eredeti szakmájában, villamosmérnökként dolgozott tovább. Mindig arra biztatott, hogy legyen egy civil szakmám, mert lehet, hogy csak ideig-óráig tart ez a színpadi pálya. Kitartásomat és elkötelezettségemet látva a színészi hivatás mellett, a szüleim végül belenyugodtak abba, hogy jól döntöttem.

A második 'szerelem'

- Az első és legnagyobb szívügyem ugyan a színészet volt, de mindenképp szerettem volna magam továbbképezni, így egy olyan szakmát kerestem, ami szorosan összefügg a színházzal. A drámapedagógiára esett a választásom. Mivel ezt csak szakirányú továbbképzésben lehet elvégezni, először egy óvodapedagógusi alapdiplomát kellett szereznem.  Egy rövid ideig dolgoztam óvónőként is a városban, de az -a drámapedagógiával ellentétben- a színházi munkával összeegyeztethetetlen volt. 2011-től a Bartók Kamaraszínházban drámapedagógusi hivatásomat is lehetőségem van kibontakoztatni.  A dunaújvárosi évek alatt több tehetséges magántanítvány is járt hozzám. Egyikük, Zakhar Vivien jelenleg a Gór Nagy Mária Színitanodájában tanul, de mai napig visszatér hozzám, ha segítségre van szüksége. Az idei tanév kezdetétől viszont már iskolai keretek között taníthatom a gyermekeket a Violin Alapfokú Művészeti Iskolában. Az órák a Bartók Kamaraszínházban folynak, a színház a befogadó intézményünk. Szerencsére nagy az érdeklődés, ugyanis hatvanöt diák jár hozzám ebben az évben. Nem titkolt vágyam, hogy a jövőben kineveljek egy színházat értő, színházat szerető közönséget.

A mi kis városunk. Mármint Dunaújváros.

- Hogy miért szeretem? Azért, mert tipikus kisváros, minden egy helyen van, könnyen eligazodom. Igaz, éles váltás volt Nagyvárad, Debrecen és Budapest után, bár Budapestet az állandó zsúfoltság és tömeg miatt nem igazán szerettem. Itt nagyon szép a Duna-part, sok zöld övezet van, igazán élhető városnak tartom.

A világot jelentő deszkákon

- Álomszerepem nincs, mindig megpróbálom az adott karakterből kihozni a legtöbbet, még ha az egy kis szerep is. Olyankor megpróbálok kitalálni egy hátteret, amibe elhelyezhetem a karaktert és felépíthetek egy ívet. Számomra az eddigi legszerethetőbb darab a Top Dogs (Sebestyén Aba rendezte – a szerk.) volt. Ez olyan műhelymunkát és csapatmunkát jelentett, amiben hagytak bennünket kibontakozni, így rengeteget tanultunk, fejlődtünk a próbafolyamat alatt. Sok lehetőségünk volt, sokféle oldalunkat megmutathattuk. Nem csak színészként, hanem alkotóként is részt vehettünk a darab születésében. Például megírhattam a saját monológomat, valamint a jeleneteket elválasztó reklám blokkok is a próbafolyamat alatti improvizációk gyümölcsei voltak. Ezen a kreatív csapatmunkát igénylő rendezői hozzáálláson kívül, egy színdarab színpadra állításának folyamatában két véglet is létezik: az egyik, ha a színésznek nincs szabadság érzete a darabban, ha nagyon beszabályozzák, illetve, ha teljesen magára hagyják, nem kap semmilyen segítséget, iránymutatást a karakter megformálásában. Egy rendezőnek mindenkor nagyon jó pedagógusnak is kell lennie. A szövegtanulással nincs problémám. A karakterek megformálása a munkásabb feladat. Igyekszem saját élményeimből meríteni, de nyitott szemmel járok a világban, mert bárhol megfigyelhetünk érdekes személyiségjegyeket. Most, visszatérve a színpadra, mintegy kívülről, már érettebben látom a színházi világot, de közben érzem is a majd’ két év kihagyást, még vissza kell rázódnom. A színház és a tanítás mellett otthon vár a 16 hónapos kisfiam is, úgyhogy van feladatom bőven.

Rendező, író, drámapedagógus, tévészereplő

Két évvel ezelőtt, a férjemmel: Gasparik Gáborral együtt írtunk egy tantermi drámát, az Offlányt, amelyben sokrétű munkát végeztünk: az írótól a rendezőig, a szereplőtől a drámapedagógusig, mindent. Nagyon élveztük a közös munkát, izgalmas feladat volt mindkettőnknek. Amikor a diákjaimmal az év végi színdarabot hozzuk létre, ott dramaturgként is működök, hiszen meg kell húzni a darabot, bele kell írni, össze kell vonni szerepeket, satöbbi. Ha lehetőséget kapnék, szívesen folytatnám a tévés munkát komolyabban is. Volt régebben pár kisebb szerepem, de akkor még Budapesten éltem, mára már kiestem azokból a körökből. 2005-ben a Barátok köztben 4 epizódban játszottam Kéri Kárment, egy igazán negatív egyéniséget, valamint a Szurdi Miklós rendezte Casino című sorozatban egy epizód szereplőt. Ezen kívül a 2006-ban bemutatott '56 csepp vér' című musicalből készült filmben is szerepeltem.

A szerelem – és áldott gyümölcse

- Férjemmel: Gasparik Gáborral, aki ugyancsak a Bartók Kamaraszínház színésze, még a színi akadémián ismerkedtünk meg 14 éve, szerelem volt első látásra. Nyolc évvel később házasodtunk össze, a színház falai között. Gyermekünk: Gergő, 2016. augusztus 8-án érkezett meg az életünkbe. Igaz, sokat vártunk rá, de nagyon nagy boldogságot jelent, ő a szemünk fénye. Most még egy pár évig szeretnék újra dolgozni, aztán majd jöhet a kistestvér.

Szóládi Zoltán

Az egykori sportoló ma tanít és fotókat gyűjt

A 'Viszkis' csapattársa volt annak idején

Névjegy:

Név: Bali Attila

Született: 1973-ban, Dunaújvárosban.

Foglalkozása: Testnevelőtanár, a Lórántffy középiskolában

Családi állapota: Nős, két gyermek: Zétény és Kornél édesapja. Felesége: Bali-Bartal Bea.

Hobbija: a régi dunaújvárosi fényképek gyűjtése.

Bali Attilát Dunaújvárosban (is) rengetegen ismerik. Mégis kevesen tudják, hogy az egykori sportoló ma tanít és a családja mellett a hobbijának szenteli idejét. A korabeli, avagy divatos szóhasználattal élve: retro városfotókból több ezer darabos gyűjteménnyel rendelkezik, amelyeket rendre megoszt a legnagyobb közöségi oldalon.

Vele beszélgetünk.

- 1985. március 15-én kezdtem el jégkorongozni. Még az öcsémet válogatta ki egy atlétikai versenyen Kercsó Árpád. Akkor azt ígérte, hogy egy hónap múlva Csehszlovákiába utazik a csapat. Külföldre menni, akár csak a szocialista táborba és a szomszédba is, abban az időben óriási dolog volt. Mondanom sem kell, nekem sem kellett több!

Persze a jégkorong előtt Attila is megfordult más sportágakban.

- Előtte Czigler Ernőnél fociztam. De kipróbáltam a vívást és a búvárúszást is. A szüleim mindenben támogattak es minden sporttal kapcsolatos emléket megőriztek. Mivel én idősebb vagyok az öcsémék 1975-os aranygenerációjánál, ezért mindig kölcsönben játszottam, más csapatoknál. Így szerepeltem a KSI, a Jászberényi Lehel, az Alba-Volan, ás az UTE csapataiban. Az utóbbi csapatban évekig játszottam együtt a 'Viszkis' néven elhíresült Ambrus Attilával. Éppen akkor kapták el őt, amikor készültem vissza Dunaújvárosba.
 

A városban, a helyi csapatban eltöltött idő rendkívül fontos Attila számára.

- 2000-től itthon, a Dunaferrben kaptam végre lehetőséget. Együtt játszhattam az öcsémmel, és ez sokat jelentett a számomra. Akkor már Robert Spisak volt az edző, és még élénken élt bennem az az időszak, amikor Kercsó miatt kellett elmennem, mert összevesztünk. Ez 1994-ben volt, amikor a segédedzője voltam. Ugyanis 1991-ben megszereztem a jégkorong edzői bizonyítványt. Csapattársam volt a nagy generáció összes tagja, mivel Feherváron a Csicsóval (Ifj. Ócskai Gábor – a szerk.) és Palkovics Krisztiánnal is játszottam egy csapatban, itthon pedig a Laádnyi Balázs, Erdősi Péter, dr. Szélig Viktor fémjelezte csapattal. A legbüszkébb a 2002-es bajnoki es kupagyőzelemre vagyok, és arra, hogy egy ilyen csapat tagja lehettem. Ám, ha lehet, még ennél is nagyobb büszkeséggel tölt el, amit az öcsém elért a sportban. Aztán 2005-ig még a helyi hoki körül tevékenykedtem, majd az új vezetőség inkább a külföldi szakembereket preferálta. Itt kezdődött a civil életem. De nem szakadtam el teljesen a hokitól. 2007-ben egy hobbi edzésen a palánknak estem es elrepedt a gerincem. Ekkor kezdtem el gyűjteni a képeket, mert ágyhoz voltam kötve. Azóta is ez a hobbim és a kikapcsolódásom. Eleinte Antal Lajos segített sokat, aztán már mindenki küldte a képeket. Jelenleg nagyjából 7000 kép van a birtokomban. És még digitalizálásra vár jó néhány. Több kiállítást rendeztek a képeimből és folyamatban van a következő.

A képek miatt Attilát jelölték már Dunaújvárosért Díjra is, de eddig nem ítélték oda neki e címet.

- A jelölés nagyon megtisztelő volt. Főleg az összefogás a facebook csoportban. Már másodszor jelöltek... Az, hogy nem kaptam meg eme kitüntetést, nem szegte kedvem, hisz nem ezért csinálom.

Dunaújváros, az élete.

- Imádom a város múltját, jó volt itt felnőni. Sok és tartalmas emlékeket és értékeket kaptam a szüleimtől. A várost a múltja, az egykori élhetősége miatt szeretem. Minden emlékem idefűz. Nem tudnék máshol élni.

A mozikban most játsszák a 'Viszkis' című filmet. Megkértem Attilát, mondjon pár mondatot a névrokonáról.

A 'Viszkis' - mondja mosolyogva, hirtelen haragú, kemény srác volt. Nem volt igazán tehetséges, de igen szorgalmas volt. Amikor szabadult, találkoztunk is.

Manapság egyre kevesebb gyermek sportol. Inkább a számítógépeket, a digitális világot választják, pedig a sport sok pluszt adhat.

- Számomra is rengeteget jelentett. A sport megtanított küzdeni. Tisztelet, alázat, fegyelem. Olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akikkel civilként esélyem sem lett volna. Bejárhattam a világot. Az összes korosztályos válogatott tagja voltam.

Most pedig testnevelőként dolgozik.

- Szeretek tanítani, tapasztalatot átadni. Csak a világ változott sokat. Mondhatni megfordult. Mindenki csak a jogait tudja, a kötelességek már másodlagosak. Ezért nem egyszerű ma pedagógusnak lenni, de én ezt tartom kihívásnak.

Attila pillanatnyilag teljes extázisban készül. Hamarosan gyarapodik a családja.

- Két gyermekünk van jelenleg, Kornél két és fél éves, Zétény pedig négy és fél. De Karácsonyig megszületik a harmadik fiúnk is, Hunor. Bár viszonylag későn fogtam a családalapításba, nagyon boldog vagyok! Imádom a családom, ők a legfontosabbak számomra!

Szóládi Zoltán

Petrás Gábor ábécéje

Aki Dunaújváros sportjáért és a helyi emberekért tevékenykedik

Névjegy:

Név: Petrás Gábor

Született: Dunaújváros, 1979. 08. 22.

Munkahelye: ISD Power Kft. Karbantartási szolgáltató egység

Végzettségei: érettségi, sportmenedzser, sportszervező, sportkommunikátor (DF), MLSZ Grasroots képesítés

Funkciói: DLSZ főtitkár, DPASE technikai szervező, DMJV Nagyrendezvények munkacsoport sportrendezvény vezető, Carissa SE elnökségi titkár

A dunaújvárosi labdarúgás ismerőinek nem kell bemutatnunk Petrás Gábort, aki lokálpatriótaként nem csupán a kispályás fociban és a nagypályás labdarúgásban tevékenykedik, hanem egyéb rendezvények szervezéséből is kiveszi a részét, természetesen önkéntes alapon. Az alábbiakban Gábor ábécéjét olvashatják, amelyből fény derül életére, munkásságára és gondolatvilágára egyaránt.

A, mint Akarat ereje kupa

A DLSZ által szervezett kispályás kupa, amely elsődlegesen Szathmári Ádám megsegítésére jött létre, de átnemesült a segítségnyújtás, az élményszerzés és az akarat erejének szimbólumává.

B, mint barátság

A legfontosabb emberi kapcsolat, amely nagyon fontos a számomra.

C, mint Carissa SE

A kezdetek kezdete. A sportegyesület megalakításával indult el a civil és a sportszervezői életem, illetve a társadalmi célok megvalósításáért történő munkásságom – köszönhetően Arth Imrének és későbbiekben Tóth Imrének.

D, mint Dunaújváros

Imádott városom. Szeretem a parkokat, a Duna-partot, a színházat, a szabad strandot, a városi embereket és a helyi sportéletet, legyen az kézilabda vagy éppen labdarúgás. Éppen ezért nagy öröm volt számomra, hogy a DLSZ-t 2013-ban kitüntették a „Dunaújvárosért Díj”-jal. 2017-ben pedig én kaptam a Dunaújváros sportjáért kitüntetést. Amit egy kicsit hiányolok, az egy olyan nagy belvárosi tér, ahol a sportélet és a közösségi tér egy igazi rekreációs és diák sportkomplexumban funkcionálisan találkozik: öltözők, kiszolgálóhelyiségek, kültéri sportfelszerelések, futópályák, kispályás foci pályák és játszóterek…akár színpaddal, sétánnyal, sütő-főzőhellyel, sportpályával és színpaddal együtt.

É, mint az élet értelme

Azt vallom, hogy úgy érdemes élnünk, hogy az ember önnönmagának igyekezzen megfelelni. A lehetőségeit használja ki, de ne éljen velük vissza, ugyanakkor segítsen másoknak, a lehetőségei szerint.

F, mint futball

Fiatalon, már 17 évesen bemutatkozhattam az NB II-es, majd az NBI-es  felnőtt keretben, és szerepeltem a megyeválogatottban is, de előtte végigjártam a szamárlétrát. Sokat köszönhetek Fejes Lászlónak, Sipos Ferencnek, Furják Lászlónak, Tajti Józsefnek és Varga Zoltánnak is.

G, mint Grasroots képesítés

Az MLSZ szervezésében indult képzés elvégzése révén akkor még az ELTE karán bármilyen sportrendezvényt szervezhetek, amely nem a professzionális játékosokra vonatkozik, hanem az amatőr bázis a főcélpontja. Tehát női, öregfiúk, fogyatékkal élők, valamint amatőr sportolók rekreációs és sportrendezvényeire vonatkozik a képesítésem.

H, mint hit

Nem meglepő, hiszen édesanyám a hitre tanított bennünket és gyermekkoromban is templomba jártunk Istentiszteletre, azóta is keresztény vagyok. Úgy gondolom, hogy hit nélkül nem teljes az élet. A sportban és az életben pedig a hit elengedhetetlen a győzelmek eléréséhez.

I, mint ISD Power Kft.

A jelenlegi munkahelyemen a Karbantartási részlegen dolgozom. Munkatársaimmal több sikeres országos kispályás kupán vettünk részt. A Dunaferr csoporttal közösen pedig a TOP 200 sorozatában kétszer is második helyen végeztünk, valamint a helyi bajnokságban szerepelünk, mint ISD POWER, melyre büszkék vagyunk.

J, mint jótékonyság

A DLSZ Társadalmi Felelősség Bizottsága és a kispályás labdarúgó társadalom összefogásának eredményeként mára hagyománnyá váltak a jótékonysági akciók, amelyek keretében a városnak, városi intézményeknek, embereknek segítünk. Legutóbb például egymillió-nyolcszázezer forint értékben vásároltunk 2 darab infúziós pumpát a Mentőállomásnak.

K, mint kispálya

A labdarúgás egyik ága, ahol mindenki megtalálhatja a maga örömét, hiszen ez igazi szabadidő sportolás, amit a városban nagyon komolyan vesznek a csapatok.  A városi bajnokságokban közel 1500-an játszanak rendszeresen hétről hétre, ami országosan is példaértékű.

L, mint Labdarúgó Szövetség

A városi labdarúgó szövetségben (DLSZ) a helyi sportért, a labdarúgásért dolgozhatom, természetesen önkéntes jelleggel, nonprofit alapon. Főtitkárként már sikerült megreformálni a kispályás bajnokságot és a kispályás kuparendszert, valamint országosan elismert szövetség lettünk, akik által megvalósulhat az első országos 5+1 játékrendszer, melynek lényege az egységes versenyrendszer kidolgozása.

M, mint Magyarország

A mindenem, a hovatartozásom záloga. Soha nem tudnám elhagyni az országot. Ide köt minden, a tájak, az emberek, élmények, amelyeket meg kell becsülni és meg kell védeni. Dunaújváros mellett Budapest a városom, mely este a legszebb. Ékessége az országnak és a szívemnek.

N, mint Nemzeti bajnokság

A DPASE csapata – amelynek technikai szervezője vagyok – óriási bravúrt hajtott végre, hiszen a harmadik osztályból három év alatt jutott fel az első osztályba. Ez a vezetőknek, játékosoknak, a munkatársaknak és a város támogatásának köszönhetjük. Igaz most jelenleg a harmadosztályban vagyunk, de tudom és hiszem, hogy hamarosan feljebb kerül ez a csapat.

Ö, mint önkormányzat

2007-ben kértek fel, hogy legyek tagja a városi programszervező „Nagyrendezvények munkacsoportnak”, amelyet örömmel vállaltam. Azóta a sportrendezvények vezetője lettem, és tevékenyen veszek részt a munkában, legyen az Augusztális, vagy éppen a Fut a Város sportprogram.

P, mint Péter. Müller Péter

Nagy rajongója vagyok, szinte minden könyvét olvastam. Hiszek azokban az értékekben, amit ő képvisel és próbálok azon gondolatok útján élni

S, mint strandfoci

Az augusztus 20-i strandfoci újjáélesztése is a nevünkhöz köthető. Még 2007-ben kétkezi munkával építettük újjá a pályát a szabadstrandon és azóta is több nagy eseménynek adott helyet, de egyik nagy álmom, hogy országos Grand Prix Strandfoci helyszín legyen Dunaújváros, ebben már évek óta dolgozunk.

Sz, mint szerelem

Szerelmemmel: Mónikával több, mint tizenöt éve vagyunk együtt, ezért hálás vagyok neki, hiszen ilyen feladatok mellet türelmesen vár rám, illetve nagyon büszke vagyok rá, hiszen jelenleg a budapesti Pázmány Péter egyetem éltanulója jogászhallgatóként.

T, mint tanulás

Folyamatosan képzem magam. Elvégeztem a sportmenedzseri, sportszervezői és a sportkommunikátori szakot is (DF), mert úgy vélem, hogy a tudás predesztinál. Jelenleg is több szakirodalmat, könyvet olvasok párhuzamosan.

V, mint vereség

Próbálom pozitívan viselni, mert akár magánemberként, akár sportolóként a hibáinkból a vereségek által lehet tanulni, fejlődni, és ez visz előre, ezért a vereségből is lehet profitálni.

Z, mint zárszó

Azt tartom, hogy minden – az egyén számára fontos – sikert, minden nagyobb eredményt meg kell ünnepelnünk időben (és persze mértékkel), hogy emlékezetesek maradjanak, mert ez nyújt megerősítést és növeli az önbizalmunkat, ami az egészséges önképhez szükséges, ezért egy nagyobb vagy kisebb rendezvény sikeres lebonyolítása után is fontos a munkatársak felé is a gratuláció, hiszen az Ő munkájukkal mozgatjuk meg hétről hétre a sportolókat.

Szóládi Zoltán

A folyamatos fejlődés művészetének szolgálója

A zöld-stresszoldás fotóművésze

Névjegy:

Név: Kontár Csaba Attila

Született: Dunaújváros, 1972-ben.

A Panoráma Fotó Egyesület tagja.

Hobbijai: Fotózás, sportolás, utazás, természetjárás

Fotói számtalan kiállításon szerepeltek már. Például Budapesten a Pince galériában, Capa központban, a Tranzit bisztróban, Dunaújvárosban a Dózsa moziban, a Corner Kávézóban, a Szivacs galériában és az MMK-ban. Valamint Rácalmáson is és több vándorkiállításon, ami a műemlékem.hu oldal szervezésében a Kárpát-medence országaiba is eljutatta néhány fotóját.Képei megtalálhatóak a legnagyobb közösségi médiában és az Instagramon is: @kontarcs néven.

Egyfajta pótcselekvésnek indult, aztán hobbi, majd elhivatottság lett, önkifejező eszköz, s talán főfoglalkozássá válhat a fotózás Kontár Csaba Attila számára, aki tősgyökeres dunaújvárosiként köztünk él és alkot, a városunkban éli mindennapjait.

- A mindennapi munkahelyi stresszt szerettem volna kompenzálni a természetben járván. Dunaújvárosnak óriási értéke a csodálatos Duna-part, amely mellett lakom, és naponta gyönyörködöm benne. S ha már a zöldben sétálok, úgy gondoltam, érdemes megörökíteni a szépségeit. - mondja a nyolc-tíz évvel ezelőtti kezdetekről Csaba.

Áttranszformált pótcselekvés

Az elképzelést tett követte, s egy kompakt géppel kezdett képeket készíteni. A fényképezés tudományával autodidakta módon ismerkedett meg, s mert képei egyre népszerűbbek lettek ismerősei körében, tudatosan törekedett a fejlődésre. ’Mindig is kerestem a megmérettetési lehetőségeket’ - vallja magáról a fiatal fotós. A magyar felsőoktatásban a buddhizmus tanaival, majd műszaki tudományokkal foglalkozott, mégis a fotózás lett az, amely életfilozófiává nemesült. Az első pályázati sikereket követően aztán mind jobban vágyott szakmai kritikákra, megerősítésekre. Ezért egyre komolyabb pályamunkák kerültek ki masináinak lencséi mögül, amelyek tovább fokozták szakmai kíváncsiságát. Ez odáig ’fajult, hogy idén év elején sikeres fotográfusi vizsgát tett. Mert ahogyan összegez: a fotózás a folyamatos fejlődés művészete’…

Éltető köldökzsinór

A fotózáshoz kötődő köldökzsinórt talán a Panoráma Fotóklub megalakulása jelentette. Amely napjainkra megszűnt, átalakult, hivatalosabb lett, mert tagjai immáron Panoráma Fotó Egyesületként alkotnak tovább. Legutóbbi akciójuk az acélgyapot égetéses projekt ugyancsak nagy sikert aratott. Feljebb a vizuális ingerküszöbbel! Természetesen célokból, tervekből bőven akad. A kedvenc témák szinte kifogyhatatlanok. Csaba Attila a koncertek, sport rendezvények ’dokumentálásában’, az épített és a természeti környezet árnyékainak és a fények irányított játékának megörökítésben leli legnagyobb örömét. Kedvenc témái közé tartozik még a természet érintetlenségének, a városban az emberi kéz lenyomatainak megjelenítése. Szeretné bemutatni a láthatón kívüli többlettartalmakat, a fotótechnika lehetőségeinek kihasználásával mindazt, ami szabad szemmel nem látható. Célja, hogy saját szórakozására is, új kihívásokat keresve magasabbra tegye az emberek hétköznapi vizuális ingerküszöbét. Ezen túl, folyamatos fejlődés mellett szeretne maradandót alkotni. ’Úgy, hogy a fotóművészet, és a sajtófotózás ne csak a megdöbbentés eszköze legyen, hanem a nevelő, és a figyelemfelhívó szerepet is betöltse’. Álma, hogy egyszer egy saját tulajdonú középformátumú géppel készíthessen képeket. Mostanában a fekete-fehér fotózásban leli örömét.

- Ebben találtam meg Önmagamat és nemcsak azért, mert reneszánszát éli, hanem, mert a manapság jellemző túl színes, harsogó világ ellentétje megnyugtat.

Előszeretettel alkalmazza a halszemoptikát, és a nagylátószöget, elsősorban épületek és a természetfotói kapcsán. Pihenésképpen pedig, ha nem fotóz, mi mást tehetne, mint a ’sötétkamrában’, azaz a számítógép előtt ’hívja elő’ alkotásait. Művészként pedig a zene az, ami kikapcsolja, feltölti és megnyugtatja. A zenében Frank Sinatrától a Metallicáig mindenevő.

A fotós Újvárosa

- Imádom a várost. Az acélszobrok, a helyi madár populáció és a város kultúrája (a színházi- a zenei- és a sportélet) összességében páratlan. A legszebb rész: a Duna-part, ellenben még mindig kihasználatlan, sok lehetőséget rejt. Ezt a területet sokkal élhetőbbé lehetne tenni. Viszont örülök a belvárosi fejlesztéseknek, az építkezéseknek, és hiszem, jó irányba tartunk, mert a közösségi terek pozitív élmények színterei lehetnek, és ezek tehetik szerethetővé a várost.

Inspiráló családi légkör

Október derekán ünnepelték Brigittával a tizenöt éves házassági évfordulójukat. Kapcsolatuk stabil, már több mint húsz éve tart, s a közeljövőben bővülés várható a családtagok számát illetően. Személyiségjegyeik hasonlóak, támogatják egymást az elképzeléseikben.

Tulajdonképpen a fotózás is családi vonalon indult, hiszen az elsődleges cél az utazásaik dokumentálása volt…

Kontár Csaba fotói 1.

Kontár Csaba fotói 2.

Szóládi Zoltán

Kálnay Adél ábécéje

A költő- és írónő szabad asszociációi

Névjegy:

Név: Kálnay Adél Született: Ózd, 1952.02.05.

Pedagógus, író, költő

Családi állapota: házas

Gyermekei: Péter és Tamás (1976), Gergely (1978), Fanni (1990)

Hobbijai: az úszás és a zenehallgatás, olvasás

Családi közegben tölti mostanában a hétköznapjait Kálnay Adél, aki közben a legújabb művén is dolgozik, hiszen a rendelkezésre álló források lehetőséget biztosítanak arra, hogy decemberben a boltokba kerüljön legújabb könyve. A népszerű költő- és írónőt egy kis nyelvi játékra kértem, nevezetesen, hogy mint egykori tanító nénivel vegyük át az ábécét, miközben kiegészíti azt a saját életéből fakadó szabad asszociációival - természetesen a teljesség igénye nélkül. Íme:

A, mint Ars poétika

Az emberi hitvallásom egyszerű: élni, és élni hagyni.

Á, mint áttörés

A Holmi című folyóiratban történt, hogy megjelent a ’Függönyön innen és túl’ című novellám, és ettől kezdve megnyíltak más szerkesztőségek kapui is.

B, mint ’Bölcsőtől a bölcsességig’

Úgy szeretném látni az emberi életet, mint egy szép ívet, az ártatlanságtól a rengeteg megélt tapasztalaton keresztül a tudásig.

C, mint célok

Közeli célom, hogy összerakjam jövőre megjelenő verseskötetemet.

Cs, mint Csaba

A férjem: Gyöngyössy Csaba, aki legfőbb biztatóm, támogatóm és kritikusom is egyben.

D, mint dráma

Nagyon szeretnék egyszer egy drámát írni, de egyelőre csak az egyik meseregényemből írtam színdarabot. A drámaírás azért nehéz a számomra, mert inkább látom a történetemet, mint hallom.

É, mint érettségi tétel

Az érettségi vizsgán lehetővé vált, hogy helyi kötődésű művészek életéből, munkásságából is lehet vizsgázni. Nagyon büszke vagyok rá, hogy öt középiskolában is (Rudas, Bánki, Széchenyi, Lórántffy, Kereskedelmi) érettségi tétel lehetek. Különösen nagy élmény ennek kapcsán, hogy rendhagyó irodalom órákon találkozhatok a diákokkal.

F, mint Fanni

Gyermekeim közül az egyetlen lány, aki közgazdász, s jelenleg nagyon messze, Malajziában él. Egyidős az első kötetemmel.

G, mint Gergely

Fiaim közül a legfiatalabb, és boldog apuka. A Szivárványország meseregényemnek a főszereplője.

H, mint Hegymagas

Kis Balaton-felvidéki falucska, ahol anno vásároltunk egy parasztházat. Ez a hely egyszerre adja gyermekkori élményeim újraélését, és a reményt arra, hogy ahhoz a bizonyos bölcsességhez közelebb tudjak kerülni.

I, mint ikrek

Péter és Tamás, a felnőtt ikerfiaim, akik kapcsán érdekes volt megfigyelni, megtapasztalni, hogy az életükben a sorsdöntő események vagy közel azonos időpontban következtek be, vagy közel azonos események történtek velük rövid időn belül.

J, mint József Attila-díj

Nagy öröm volt számomra, mert középiskolásként a József Attila Gimnáziumba jártam, másrészt József Attila volt a kedvenc költőm és rengeteg versét tudtam fejből. Harmadrészt pedig ez egy olyan díj, amely kifejezetten irodalmi díj, és rangos elismerésnek tartom.

K, mint Karácsony Sándor-díj

Ez a díj nagyon váratlanul ért, ugyanakkor rendkívül meghatott, mert a pedagógusi pályám elismerése volt.

L, mint legjobb döntés

A hegymagasi házikó megvétele volt, amit aztán felújítottunk, és pedagógusokként és négy gyermek, s most már az unokák révén maximálisan ki is tudunk használni.

M, mint mozi

Fiatal felnőttként, főiskolás koromban meghatározó szerepet játszott az életemben a moziba járás. Sok kellemes élményem fűződik hozzá. A sárospataki időben naponta jártunk moziba, akkor is, ha többször kellett megnéznünk ugyanazt a filmet. Mai napig filmfaló vagyok.

Ny, mint nyár

Szinte az egész életem az iskolába járással telt. Ezért az évet is ettől az évszaktól számítottam. A nyáron gyakorta metamorfózisok során mentem át, a pihenés és egyfajta magány és egy újjászületés, mássá válás időszakaként, amely aztán szeptemberben, évkezdéskor mindig szertefoszlott.

Ó, mint Ózd

A bölcső volt, az életem kezdete. Az írásaimnak, a novelláim témáinak és szereplőinek tárhelye.

Ő, mint ősz

A kedvenc évszakom. Lenyűgöz, hogy ilyenkor milyen színekben pompázik a természet, és hogy az elmúlás (a természetben) milyen szép tud lenni. Szeretném, ha tanítana is valamire.

P, mint Petőfi iskola

1975-től 2011-ig tanítottam itt. Egy élet munkájához számtalan sok jó barát és kolléga, illetve rengeteg gyermek és diák fűződik. Különös fokmérőként megadatott, hogy egykori tanítványaim gyermekeit, vagy rokonait is taníthattam.

Q, mint Quasimodo-díj

A Balatonfüredi Nemzetközi Költőversenyen többször is bekerült a versem a legjobb 12 közé, és kétszer is különdíjat kaptam, végül idén a fődíjat is elnyertem.

R, mint ritmus

A ritmus az élet mozgatóereje. Személyes tapasztalatom, hogy nyugdíjasként megszűnt az a ritmus, amelyben 38 éven keresztül éltem, s amíg nem találtam rá egy másik ritmusra, addig olyan zavarba kerültem, amelybe lelkileg bele is lehetne halni.

S, mint Sárospatak

Életem három legboldogabb évét töltöttem itt, mert a főiskolai élmények, a barátok, a felnőtté válás izgalma (ami még nem járt felelősséggel) teljesen lenyűgözött. De a tanáraim is értékes emberek voltak, nagy tudású, konzervatív értékrenddel rendelkező, szeretetteljes pedagógusok.

Sz, mint szocionovella

Egyik kedves műfajom, amelyből sok írás született és szeretnék még ilyeneket írni, mert nehezen viselem el a társadalmi igazságtalanságokat, egyenlőtlenségeket, ezen belül is a gyermekek szenvedéseit. Úgy érzem, hangot kell adnom ezeknek, hogy aki olvassa, az szembesüljön, s többé ne fordítsa el a fejét.

T, mint Teleki Blanka-díj

Ez a díj rövid ideig létezett. Azon pedagógusoknak adták, akik szociálisan érzékenyek voltak a gyermekek problémáira, gondjaira.

U, mint Utószó

Vida Galambos Margittól és Pásztor Bertalantól vettük át a férjemmel a stafétabotot, de az utóbbi években már csak a párom gondozza. Rendszeresen hívunk meg írókat, költőket beszélgetésre a Kortárs Művészeti Intézetbe.

W, mint Weöres Sándor

Mindig is szerettem a művészetét és a gondolkodásmódját. Egy olyan zseninek tartom őt, aki egy másik világból érkezve hozta el számunkra különleges tudását.

Zs, mint Zsuzsi

Az első kötetem címe volt. Érdekesség, hogy az akkori osztályomnak felolvastam – de úgy, hogy nem tudták ki írta – mert kíváncsi voltam a pártatlan véleményükre, reakcióikra. Azóta a második kiadás az eredetinek szánt címmel (Az igazi ajándék) jelent meg.

Szóládi Zoltán